férfikor / érett személyiség ( Δαίμον ) ~ "Igy viszel útjaimon, s így járok, amerre nem én, de Pályám szabja meg útjaimat."

  "S aki voltam az ifjú, hajlékony nád, most suhanó korbács a kezedbe."

 

 

 

 

"Két napon át áztatta a földet lassudad eső.

Most, hogy elállt, már fordul az évszak, tűnik a dévaj

Április a földről, suhanó bukfencei tűnnek

S csintalan árnyékát felszívja a távoli felhő.

Már szeliden, mint karcsú leány, de felajzott nyíllal

Jön-jön a hódító, fiatal testére aranyból

Páncélt vert ki a nap, hosszú haja verdesi vállát.

Itt a tavasz, a folyó mosolyog, ha lehellete éri,

Bókol az erdő, hajlik a szélben, szökken a bimbó.

Lám, ez a nyárfa az ablak előtt kopaszon szomorított

Még nemrég a viharban, most tele zöld levelekkel,

És szeliden hajlítja a szél fiatal koronáját.

Itt vagy hát, simitó, suhanó szél, májusi szellő,

Bókolok én is alázatosan, mint a fiatal fák,

Igy köszönök neked én is, rázd csak, rázd koronámat:

Jól tudom én, hogy fontos híreket súgsz a fülembe.

Régi időben távoli útra a tengereken szállt

Könnyü vitorlással Juan Alvarez, a fiatal hős.

Már a hajója utat veszitett s így bolygott a vízen

Hónapok óta. Nem egy vad nép szigetén kikötöttek

S bámulták a szines törzs sátrait, ünnepi táncát.

Megszokták a bizonytalan, imbolygó vizeket már,

Kóborlásaikat és egész nap tétlenül ülni

S nézni egész nap a kék hullámok fodrosulását,

Míg váratlanul egyszerre feltünik a keresett föld:

Itt az idő most ontani vérét, itt van a harc már.

Felköti Alvarez a kardját, de előbb még szétnéz,

Még egy pillantást vet a távoli vízeken át és

Elszánt lépteivel nekiindul halni vagy ölni.

Májusi szél, te is íly híreket suttogsz a fülembe.

Rezzen a lomb, ha simítod, lásd, megrezzenek én is.

Még egy pillantást vetek a suhanó fiatalság

Tája felé. De sokat hagyok itt! Hogy nyílt a világ rám,

Mint gyönyörű asszony, fiatal szerető, ki először

Kóstoltatta velünk a szerelmet. Mint a te áldott

Csókjaidat, kedves, úgy szívtam ez ifju világot

S mint a rubin bort, részegen úgy szürcsöltem a fényét.

Tündöklő táj! Benne patak tekeregve tünődik:

Igy futott életem is. Szomorúan hajlongnak a fűzek:

Régi barátaim ők, aranyon hullámzik a búza:

Lányok arany haja ez, de madárdal a hangjuk a fák közt,

S dombok emelkednek: a vidám örömök, a szerelmek.

Mint a pap, aki szemét a világ szép fényeitől és

Táncaitól fordítja az egy magas isteni fényhez,

Félőrültté válva csak öklét rázza a népnek,

S szép vagy csúnya idő lehet, egy dolgot kiabál csak –

Igy szegzem szememet a sötétebb tájra, ahol már

Elhull a dal, elhull a madár is. Mint sürü villám,

Kattog a gépfegyver s a szabadság itt születik meg.

Jössz-jössz, májusi szél, hireket suttogsz a fülembe,

Érzem, hogy fa vagyok, igazán, rázod koronámat,

Vagy könnyű falevél s felemelsz a magas levegőbe,

Igy viszel útjaimon, s így járok, amerre nem én, de

Pályám szabja meg útjaimat. S aki voltam az ifjú,

Hajlékony nád, most suhanó korbács a kezedben,

Férfikorom fiatal ragyogásu szerelme, szabadság!"( Vas István, Férfikor )

 

https://boatswain69.blogspot.com/2021/10/istengyermekek-ib-tortet-kincses-var.html

 

 

 

"most suhanó korbács a kezedben"

 

 

 

 

Elégia II. ( Limbo ) ~ "Csónakon ültem egy hajnalon, ünnep reggeli fényben..." / "Itt az idő, horgonyt felszedjetek, a fény, az élet atyja hazahívott."

"És mindhalálig egy az út,
Mely égbe visz, vagy porba sújt!"

 

"Közeledtem, látni akartam az égieket, most épp ők vetnek a mélybe, élők közé, hamis papot, sötétre: zengjem ott az intő éneket, hátha okulnak, Ott..." ( Friedrich Hölderlin )

 

 

 

"Csónakon ültem egy hajnalon, ünnep reggeli fényben,

Fodrosuló víz verte ezüsten vissza a napnak

Fényes arany sugarát. És visszaköszönt az a reggel!

Egyszerre, minta csupán káprázat volna a fényben,

Egy madarat láttam felszállni a fodrosuló víz

Tükréről aranyos testtel, feketén ragyogott szép

Szárnya a vízen. Nyílegyenesen szállt fel a légbe,

Én meg nagyranyitott szemmel bámultam utána.

Ó, ha e csónakból – gondoltam – ahonnan a felhők

Lomha futását rég figyelem már gyáva közönnyel,

Mint a madár, felemelkednék s ragyogó aranyosan

Távoli, távoli, vad buja déli vidékre repülnék…

S már ha komor sorsom ideköt s bús számkivetettként

Élem az életet, úgy legyek én is, mint az a hős, kit

Álmomban láttam, ragyogó karddal hogyan állott,

A keskeny szoros őre a vad hordák dühe ellen

S úgy dőlt el, hogy ifju szivét átdöfte a lándzsa –

Igy legyek én is. Mert aki nyílni akartam a napban,

Hajnali szélben, most mereven védem kicsi völgyem,

Kardom a lélek, csattog, szikrát küld fel a földről,

S majd ha a szívemen átfut a nyíl már, robban a hegy, mit

Védtem s elborit engem is a hamu, mint ama régi

Városokat. S ha az ásatagot meglátja a vándor,

Jusson eszébe a harc, ami itt volt. Lássa a költőt:

Lássanak engem is útjaimon, hol két utitársam

Van csak, a gúnyosan égő, mámoros hold s a szerelmem." ( Vas István, Elégia )

 

https://boatswain69.blogspot.com/2023/06/manicheusok-i-there-is-none-that-can.html

https://boatswain2.blogspot.com/2023/12/66-es-fenykoszoru-lett-az-o-fejen.html

https://boatswain69.blogspot.com/2020/07/oda-is-keszulok.html

https://boatswain69.blogspot.com/2022/11/az-alvilag-homalyaban-mindegyik.html

https://boatswain69.blogspot.com/2022/11/az-alvilag-homalyaban-mindegyik_19.html

https://boatswain69.blogspot.com/2022/11/az-alvilag-homalyaban-mindegyik_20.html

https://boatswain69.blogspot.com/2022/12/gnosztikus-irodalom-xlviii-v-xxiii-1.html

https://boatswain69.blogspot.com/2023/05/i-holderlin-12-az-elet-elomozditasa.html

https://boatswain69.blogspot.com/2023/01/gnosztikus-irodalom-xcv-liv-fenykapu-1.html

https://boatswain69.blogspot.com/2023/01/gnosztikus-irodalom-xcvi-lv-fenykapu-2.html

https://boatswain69.blogspot.com/2023/05/az-ut-felfele-es-lefele-ugyanaz-alszom.html

 

 

 

"Itt az idő, horgonyt felszedjetek,
a fény, az élet atyja hazahívott."

 

Χειρουργός / Πλήρωμα ~ Teljesség / Κένωσις I. ~ "Lábadhoz utat rajzolok."

 RAJZ

"Lábadhoz utat rajzolok,
Hogy meg ne állj és meg nem halj!"

 

"Képed betűkkel rajzolom...
Szomorú fáradt homlokod
S fehérülő hajad köré
Tekinteted, mely megrogyott,
S a fénye félő ösztöné.
Szájad, mely ferdül keserűn,
Ajkad, mit fájdalom lep el.
Fájdalmad rajzolom le hűn,
Mely úgy borít be, mint lepel.
Vállad és hátad rajzolom,
Mint összeroskadt, görnyeteg,
Az élő élet törte meg,
A vágtázó, a szörnyeteg,
Pedig nem űzted hajszolón.
És a karodat rajzolom,
Amelyben meghalt az erő,
Mely úgy pihent meg sorsodon,
Mint roncs dobon a dobverő.
És kérges kezed rajzolom,
Mit nem szorított csak robot,
Mely nem fogott gyeplőt lovon,
Csak görcsös vándorlóbotot.
Kihülő lábad rajzolom,
Mely futkosott csak, meg nem állt,
Nem bokázott tavaszokon,
Kergetve lenge ideált.
Csak lépett hegyről, hegyre fel,
Merre jégeső ütlegel...
S lábadhoz utat rajzolok,
Örökbe veszőt, végtelent,
Melyre távolok kékje leng,
S nem szelik át horizonok.
Az úton illatok, dohok,
Perzselő napfény, enyhe gally.
Lábadhoz utat rajzolok,
Hogy meg ne állj és meg nem halj!" ( Falu Tamás, Rajz )

 https://boatswain69.blogspot.com/2023/06/teljesseg-uresseg-i.html

https://boatswain69.blogspot.com/2023/08/iii-viii-kituno-szeretett-jakab.html

 

"Lábadhoz utat rajzolok,
Hogy meg ne állj és meg nem halj!"