Imitatio Christi III./46. ~ Fili, sta firmiter et spera in me.

 46. 

Ellenséges szavak nyílzáporában Istenbe vethetjük bizalmunkat 

Te egy senki vagy, - mondta 

kollégám egyszer: 

az ördögnek sem kellesz - 

a szó átrepül 

a 

levegőn..., 

Quid enim sunt verba, nisi verba? per aerem volant, sed lapidem non lædunt. 

és

próbál: 

de nem tapad:

nem 

tud a 

Gonosz fogást találni 

rajtad.

Et si injuste aliquid contra eum prolatum fuerit, non multum curabit; sed nec vane exultabit, si per alios rationabiliter excusetur. 

I. 

Fiam, állj meg keményen, és vesd belém bizalmad. Hiszen a szó csak szó: átrepül a levegőn, de a követ meg nem sértheti. Ha elevenedbe talál, gondolj arra, hogy örömest megjavulsz. Ha lelkiismereted nem vádol semmiről, szánd rá magad, hogy Istenért ezt is jó kedvvel elviseld. Igazán nem nagy dolog, hogy olykor-olykor keményebb szót kell hallanod, ha már ostorcsapást el nem viselhetsz. S vajon miért hat szívedig az ilyen semmiség, ha nem azért, mert még test szerint gondolkodol, és többre tartod az emberek szavát, mint kellene. Így aztán mivel félsz attól, hogy megutálnak, azt sem akarod, hogy hibáidért megrójanak, s azonnal olcsó mentségek mögé bújsz. De szállj csak magadba, belátod, hogy él még benned a világ, s az emberek tetszését keresed. Lám, kerülni akarod azt, hogy megalázzanak, hogy hibáid miatt megszégyenülj, nyilvánvaló tehát, hogy nem vagy igazán alázatos, nem haltál meg teljesen a világnak, sem a világot magadban keresztre nem feszítetted. De figyelj az én szavamra, akkor nem háborít majd ezer emberi szó sem. Ha mindent összehordanának is ellened, amit csak gonoszság kigondolhat, mit árthat neked, ha mind hallatlanra veszed, s egy szálkánál többre nem becsülöd? Vajon kihúzhatják-e csak egy szál hajad is? De akinek nincs helyén a szíve, s tekintetét nem Istenre veti, azt könnyen megrendíti a gyalázkodó emberi szóbeszéd. Aki viszont énbennem bízik, s nem vigyáz kényesen a maga becsületére, azt emberektől való félelem meg nem köti. Mert én minden titoknak bírája és ismerője vagyok, tudom, mi hogy esett, ki sértett, ki tűrt. Tőlem való az a mondás: én engedtem, hogy ez megessék, s így nyilvánvalóvá legyen, mi szándék munkál sokak szívében. Én ítélem meg, ki bűnös, ki ártatlan, de előbb mind a kettőt próbára vetem, azért nem nyilvánítom ki ítéletemet. Az emberek tanúbizonysága sokszor megcsal, az én ítéletem igaz, állandó, meg nem másítható. Többnyire titokban marad, egy-egy tételét kevesen ismerik, de sosem téved, nem is tévedhet, akkor sem, ha igazságtalannak tűnik fel a balgák előtt. Hozzám kell hát fordulnod minden ítéletben, ahelyett, hogy saját tetszésedre támaszkodnál. Az igaz ember nem vall szégyent, akármit mér is rá az Isten. Ha valamit igaztalanul fölhoznak ellene, nem sokba veszi. De akkor sem vigad hívságosan, ha mások okosan szót emelnek érte. Mert váltig arra gondol, hogy én vagyok a szívek és vesék vizsgálója, aki nem külső szín és emberi látszat szerint ítélek. Az én szememben pedig nemegyszer vétkesnek bizonyul, amit az emberek ítélete dicséretesnek állít. 

II. 

Uram Isten, igaz, hatalmas és türelmes bíró, ki jól tudod, milyen gyarló és álnok az ember; légy erősségem, hogy minden bizalmamat beléd vethessem, mert nem elég biztonság nekem a lelkiismeretem. Te tudod, amit én nem tudok, s ezért illő, hogy ha dorgálnak, megalázkodjam és szelíden mindent elviseljek. Bocsásd meg nekem, kegyelmesen, hogy annyiszor nem tettem ezt, és add meg nekem a nagyobb türelem ajándékát. Mert többet ér nekem a te fogyhatatlan irgalmad, amely bocsánatot ígér, mint az én vélt igazságom, amely lelkiismeretem félhomályos titkait védelmezi. S még ha lelkiismeretem egészen tiszta is, akkor sem kereshetem abban önigazolásom, mert irgalmad nélkül előtted semmi élő igaznak nem bizonyul.

Cap. 46. 

De confidentia in Deo habenda, quando insurgunt verborum jacula.

1. 

Fili, sta firmiter et spera in me. Quid enim sunt verba, nisi verba? per aerem volant, sed lapidem non lædunt. Si reus es, cogita, quod libenter velis emendare. Si nihil tibi conscius es, pensa: pensa quod velis libenter pro Deo hoc sustinere. Parum satis est ut vel verba interdum sustineas, qui necdum fortia verbera tolerare vales. Et quare tam parva tibi ad cor transeunt: nisi quia adhuc carnalis es, et homines magis, quam oportet, attendis? Nam quia despici metuis, reprehendi pro excessibus non vis, et excusationum quæris umbracula.

2. 

Sed inspice te melius, et cognosces quia vivit adhuc in te mundus, et vanus amor placendi hominibus. Cum enim bassari refugis, et confundi etiam pro defectibus, constat utique, quod nec verus humilis sis, nec vere mundo mortuus, nec tibi mundus crucifixus. Sed audi verba mea, et non curabis decem millia hominum verba. Ecce, si cuncta contra te dicerentur quæ fingi malitionsissime possunt, quid tibi noceret, si omnino transire permitteres, nec plus, quam festucam perpenderes? Numquid vel unum capillum tibi etrahere possent?

3. 

Sed qui cor intus non habent, nec Deum præ ocuis, facile faciliterque verbo moventur vituperationis. Qui autem in me confidit, nec proprio judicio stare appetit, absque humano terrore erit. Ego sum enim judex, et cognitor omnium secretorum; Ego scio, qualiter res acta est; Ego injuriantem novi, et sustinentem. A me exiit verbum istud; me permittente hoc accidit, ut revelentur ex multis cordibus cogitationes. Ego reum et innocentem judicabo; sed utrumque occulto judicio volui probare ante.

4. 

Testimonium hominum sæpe salit; meum judicium verum est, stabit et non subvertetur. Latet plerumque, et paucis ad singula patet; numquam tamen errat, nec errare potest, etiamsi oculis insipientium non rectum videatur. Ad me ergo recurrendum est in omni judicio, nec proprio innitendum arbitrio; justus enim non conturbabitur, quidquid a Deo ei acciderit. Et si injuste aliquid contra eum prolatum fuerit, non multum curabit; sed nec vane exultabit, si per alios rationabiliter excusetur. Pensat namque quia ego sum scrutans corda et renes; qui non judico secundum faciem et humanam apparentiam. Nam sæpe etiam oculis meis reperitur culpabile, quod hominum judicio creditur laudabile.

5. 

Domine Deus, judex juste, fortis et patiens, qui hominum nosti fragilitatem et pravitatem, esto robur meum, et tota fiducia mea; non enim mihi sufficit conscientia mea. Tu nosti, quod ego non novi, et ideo in omni reprehensione me humiliare debui, et mansuete sustinere. Ignosce ergo mihi propitius, quoties sic non egi; et dona iterum gratiam amplioris sufferentiæ. Melior est enim mihi tua copiosa misericordia ad consecutionem indulgentiæ, quam mea opinata justitia pro defensione latentis conscientiæ. Et si mihi nihil conscius sum, tamen in hoc justificare me non possum: quia remota misericordia tua non justificabitur in conspectu tuo omnis vivens.

CHAPTER XLVI

Of having confidence in God when evil words are cast at us

1.

“My Son, stand fast and believe in Me. For what are words but words? They fly through the air, but they bruise no stone. If thou are guilty, think how thou wouldst gladly amend thyself; if thou knowest nothing against thyself, consider that thou wilt gladly bear this for God’s sake. It is little enough that thou sometimes hast to bear hard words, for thou art not yet able to bear hard blows. And wherefore do such trivial matters go to thine heart, except that thou art yet carnal, and regardest men more than thou oughtest? For because thou fearest to be despised, thou art unwilling to be reproved for thy faults, and seekest paltry shelters of excuses.

2. 

“But look better into thyself, and thou shalt know that the world is still alive in thee, and the vain love of pleasing men. For when thou fleest away from being abased and confounded for thy faults, it is plain that thou art neither truly humble nor truly dead to the world, and that the world is not crucified to thee. But hearken to My word, and thou shalt not care for ten thousand words of men. Behold, if all things could be said against thee which the utmost malice could invent, what should it hurt thee if thou wert altogether to let it go, and make no more account of it than of a mote? Could it pluck out a single hair of thy head?

3. 

“But he that hath no heart within him, and hath not God before his eyes, is easily moved by a word of reproach; but he who trusteth in Me, and seeketh not to abide by his own judgment, shall be free from the fear of men. For I am the Judge and the Discerner of all secrets; I know how the thing hath been done; I know both the injurer and the bearer. From Me went forth that word, by My permission this hath happened, that the thoughts of many hearts may be revealed.(1) I shall judge the guilty and the innocent; but beforehand I have willed to try them both by a secret judgment.

4. 

“The testimony of men often deceiveth. My judgment is true; it will stand, and it shall not be overturned. It commonly lieth hid, and only to few in certain cases is it made known; yet it never erreth, nor can err, although it seem not right to the eyes of foolish men. To Me, therefore, must men have recourse in all judgment, and must not lean to their opinion. For there shall no evil happen to the just,(2) whatsoever may be sent to him by God. Even though some unjust charge be brought against him, he will care little; nor, again, will he exult above measure, if through others he be clearly vindicated. For he considereth that I am He who try the hearts and reins,(3) who judge not outwardly and according to human appearance; for often in Mine eyes that is found blameworthy which in the judgment of men is held worthy of praise.”

5. 

O Lord God, O Judge, just, strong, and patient, who knowest the frailty and sinfulness of men, be Thou my strength and my whole confidence; for my own conscience sufficeth me not. Thou knowest what I know not; and therefore ought I under all rebuke to humble myself, and to bear it meekly. Therefore mercifully forgive me as often as I have not done this, and grant me the next time the grace of greater endurance. For better unto me is Thine abundant pity for the attainment of Thy pardon, than the righteousness which I believe myself to have for defence against my conscience, which lieth wait against me. Although I know nothing against myself, yet I am not hereby justified,(4) because if Thy mercy were removed away, in Thy sight should no man living be justified.(5)

(1) Luke ii. 35. (2) Proverbs xii. 21. (3) Psalm vii. 9. (4) 1 Corinthians iv. 4. (5) Psalm cxliii. 2. 

Fili, sta firmiter et spera in me. 

Imitatio Christi III./45. ~ Quam sane profuit gratia servata silentio in hac fragili vita, quæ tota tentatio fertur et militia. / Mens mea solidata est, et in Christo fundata.

 45. 

Nem érdemes mindenkinek hinni, s a beszédben könnyű véteni 

 

Az aratnivaló sok 

arató kevés

ezerből csak egynek s 

tízezerből úgy 

kettőnek van csak elég 

hűsége

Quam sane profuit gratia servata silentio in hac fragili vita, quæ tota tentatio fertur et militia.

mind gyöngék és 

állhatatlanok vagyunk:

ezerből egynek s tízezerből kettőnek van hűsége

semmit sem ér az ember segítsége.

Quia vana salus hominis. Quam sæpe ibi non inveni fidem, ubi me habere putavi.

Savonarola mondja:

'Omnis homo mendax'

Et rursum: Omnis homo mendax, instabilis, et labilis maxime in verbis, ita ut statim vix credit debeat, quod rectum in facie sonare videtur.

Hazudik minden 

ember, 

szeressétek de 

járjatok köztük 

csak óvakodva.

Quis est homo qui ita caute et circumspecte in omnibus se custodire valeat.

Quam prudenter præmonuisti, cavendum ab hominibus esse, et quia inimici hominis domestici ejus, nec credendum, si quis dixerit: Ecce hic, aut ecce illic.

Ab hujusmodi rabulis et incautis hominibus protege me, Domine, ne in manus eorum incideam, nec unquam talia committam. Verbum verum, et stabile da in os meum et linguam calidam longe fac a me. Quod pati nolo, omnimodo cavere debeo.

Novalis tanácsát se 

felejtsétek el

Csak Szeretetet lehet 

igazán szeretni 

- Szerelemmel.

Mens mea solidata est, et in Christo fundata.

I. 

Uram, segíts ki engem a bajból, mert semmit sem ér az emberek segítsége. Hányszor nem találtam hűséget ott, ahol nagyon számítottam reá. És hányszor leltem ott, ahol ingyen sem reméltem! Lám, ennyit ér az emberekbe vetett bizakodás, az igazak életének megoldása benned van, Istenem. Áldott légy, Uram, Istenem, mindenért, ami történik velünk. Gyöngék és állhatatlanok vagyunk, könnyen csalódunk és megváltozunk. Ki az az ember, aki mindenben oly gondosan és óvatosan tud vigyázni magára, hogy soha nem csalódik vagy el nem téved? De, aki benned bízik, Uram, és őszinte szívvel téged keres, az nem könnyen botlik el. Ha pedig mégis bajba jut, ha még annyira belékeveredik is, te egykettőre kimented, megvigasztalod, mert te nem hagyod el véglegesen a benned bizakodót. Ritka a hű barát, aki barátja mellett minden rosszban kitart. Te, Uram, csak te vagy a fogyhatatlan hű mindenben, kívüled senki más. 

II. 

Ó mennyire helyén volt az esze annak a szent embernek, aki azt mondta: Az én lelkem megállapodott, és ráépült Krisztusra. Ha én is így volnék, nem indítana meg olyan könnyen az emberektől való félelem, mozdulatlanul állnék a szavak nyílzáporában. Ki tud mindent előre kiszámítani, ki vehetné elejét minden eljövendő rossznak? S ha gyakran bánt az is, amit előre látunk, csoda-e, ha a nemvárt csapás súlyosan megsebez? De ha ily sebezhető vagyok, miért nem vigyáztam jobban magamra? Miért hittem oly könnyen másoknak? Dehát emberek vagyunk, bizony, csak gyarló emberek vagyunk, még ha sokan angyalnak vélnek és mondogatnak is. Kinek higgyek, Uram, kinek, ha nem neked? Te vagy az igazság: nem csalsz, és nem csalatkozol. Viszont minden ember hazug, esendő, megbízhatatlan, s kivált szavával gyakran vétkezik, úgy hogy aligha lehet egy szóra elhinni, ami első tekintetre igaznak látszik. Bizony igazán intettél, Uram, hogy óvatos legyek az emberek között, s mert ellensége az embernek saját háza népe is, ne higgyük, ha valaki azt hirdeti: íme itt, íme ott. Saját káromon tanultam meg, bár vigyázóbbá s ne még oktalanabbá tenne a tapasztalat! Észen légy, mondja valaki, észen légy, és rejtsd jól szívedbe szavamat. S míg én lakatot vetek a számra, hiszem és őrzöm a titkot, aki hallgatásra kért, képtelen hallgatni, rögtön elárul engem is, magát is, és kereket old. Az ilyen szavajátszó és megbízhatatlan emberektől óvj meg engem, Uram, hogy kezükbe ne essem, s magam effélét el ne kövessek. Igaz és próbált szót adj a számba, az álnok nyelvet távoztasd el tőlem. Amit mástól szenvedni nem akarok, azt én sem követhetem el. 

III. 

Ó de jó és micsoda békesség forrása, hallgatni arról, ami nem tartozik ránk, nem hinni mindent, válogatatlan, könnyen tovább nem adni, ami fülünkbe jut, magunkat kevés emberrel közölni! Téged keresni mindig, szívek vizsgálója, el nem sodródni a szavak szelében, hanem azt kívánni, hogy bennünk is, kívülünk is minden a te akaratod tetszése szerint alakuljon. Mennyivel biztonságosabban megőrizhetjük a mennyei kegyelmet, ha nem akarunk feltűnést kelteni az emberek között, nem törekszünk olyasmire, amiért megcsodálhatnának, hanem egész igyekezettel azon vagyunk, ami életünk és buzgóságunk gyarapodására szolgál. Milyen sok embernek ártott, hogy erényük köztudomásra jutott, és korán elismerést vívott ki, s mennyire hasznosnak bizonyult, ha valaki szótlan őrizte a kegyelmet ebben a kockázatokkal teli életben, amelyről méltán mondják, hogy csupa kísértés, folytonos hadiállapot. 

Cap. 45. 

Quod omnibus non est credendum, et de facili lapsu verborum.

1. 

Da mihi auxilium, Domine, de tribulatione, quia vana salus hominis. Quam sæpe ibi non inveni fidem, ubi me habere putavi: quoties etiam libi reperi, ubi minus præsumsi. Vana ergo spes in hominibus, salus autem justorum in te, Deus. Benedictus sis, Domine Deus, in omnibus quæ nobis accidunt. Infirmi sumus et instabiles; cito fallimur et permutamur.

2. 

Quis est homo qui ita caute et circumspecte in omnibus se custodire valeat: ut aliquando in aliquam deceptionem, vel perplexitatem non veniat. Sed qui in te, Domine, confidit, ac simplici ex corde quærit, non tam facile labitur. Et si inciderit in aliquam tribulationem, quomodocumque etiam fuerit implicatus, citius per te eruetur, aut a te consolabitur, quia tu non deseris in te sperantem usque in finem. Rarus fidus amicus, in cunctis amici perseverans pressuris. Tu Domine, tu solus es fidelissimus in omnibus, et præter te non est alter talis.

3. 

O, quam bene sapuit illa anima sancta, quæ dixit: Mens mea solidata est, et in Christo fundata. Si ita mecum foret, non tam facile timor humanus me sollicitaret, nec verborum jacula moverent. Quis omnia prævidere, quis præcavere futura mala sufficit? Si prævisa etiam lædunt sæpe, quid improvisa nisi graviter feriunt? Sed quare mihi mesero non melius providi? Cur etiam tam facile aliis credidi? Sed homines sumus, nec aliud quam fragiles homines sumus, etsi Angeli a multus æstimamur, et dicimur. Cui credam, Domine? Cui credam nisi tibi? Es veritas quænon fallis, nec falli potes. Et rursum: Omnis homo mendax, instabilis, et labilis maxime in verbis, ita ut statim vix credit debeat, quod rectum in facie sonare videtur.

4. 

Quam prudenter præmonuisti, cavendum ab hominibus esse, et quia inimici hominis domestici ejus, nec credendum, si quis dixerit: Ecce hic, aut ecce illic. Doctus sum damno et utinam ad cautelam majorem, non ad insipientiam mihi. Cautus esto, quidam ait; cautus esto, serva apud te quod dico: et dum ego sileo et absconditum credo, nec ille silere potest, quod silendum petiit; sed statim prodit me, et se, et abit. Ab hujusmodi rabulis et incautis hominibus protege me, Domine, ne in manus eorum incideam, nec unquam talia committam. Verbum verum, et stabile da in os meum et linguam calidam longe fac a me. Quod pati nolo, omnimodo cavere debeo.

5. 

O, quam bonum et pacificum de aliis silere, nec indifferenter omnia credere, nec de facili ulterius effari, paucis seipsum revelare, te semper inspectorem cordis quærere, nec omni verborum vento circumferri, sed omnia intima et externa secundum tuæ beneplacitum voluntatis optare perfici. Quam tutum pro conservatione cælestis gratiæ, humanam fugere apparentiam nec appetere quæ foris admirationem videntur præbere: sed ea tota sedulitate sectari, quæ vitæ emendtionem dant, et servorem. Quam multis nocuit virtus scita, ac proprie laudata. Quam sane profuit gratia servata silentio in hac fragili vita, quæ tota tentatio fertur et militia.

CHAPTER XLV

That we must not believe everyone, and that we are prone to fall in our words

1.

Lord, be thou my help in trouble, for vain is the help of man.(1) How often have I failed to find faithfulness, where I thought I possessed it. How many times I have found it where I least expected. Vain therefore is hope in men, but the salvation of the just, O God, is in Thee. Blessed be thou, O Lord my God, in all things which happen unto us. We are weak and unstable, we are quickly deceived and quite changed.

2. 

Who is the man who is able to keep himself so warily and circumspectly as not sometimes to come into some snare of perplexity? But he who trusteth in Thee, O Lord, and seeketh Thee with an unfeigned heart, doth not so easily slip. And if he fall into any tribulation, howsoever he may be entangled, yet very quickly he shall be delivered through Thee, or by Thee shall be comforted, because Thou wilt not forsake him that trusteth in Thee unto the end. A friend who continueth faithful in all the distresses of his friend is rare to be found. Thou, O Lord, Thou alone art most faithful in all things, and there is none other like unto Thee.

3. 

Oh, how truly wise was that holy soul which said, “My mind is steadfastly fixed, and it is grounded in Christ.”(2) If thus it were with me, the fear of man should not so easily tempt me, nor the arrows of words move me. Who is sufficient to foresee all things, who to guard beforehand against future ills? If even things which are foreseen sometimes hurt us, what can things which are not foreseen do, but grievously injure? But wherefore have I not better provided for myself, miserable that I am? Why, too, have I given such heed to others? But we are men, nor are we other than frail men, even though by many we are reckoned and called angels. Whom shall I trust, O Lord, whom shall I trust but Thee? Thou art the Truth, and deceivest not, nor canst be deceived. And on the other hand, Every man is a liar,(3) weak, unstable and frail, especially in his words, so that one ought scarcely ever to believe what seemeth to sound right on the face of it.

4. 

With what wisdom hast thou warned us beforehand to beware of men, and that a man’s foes are they of his own household,(4) and that we must not believe if one say unto us Lo here, or Lo there.(5) I have been taught by my loss, and O that I may prove more careful and not foolish hereby. “Be cautious,” saith some one: “be cautious, keep unto thyself what I tell thee.” And whilst I am silent and believe that it is hid with me, he himself cannot keep silence concerning it, but straightway betrayeth me and himself, and goeth his way. Protect me, O Lord, from such mischief-making and reckless men; let me not fall into their hands, nor ever do such things myself. Put a true and steadfast word into my mouth, and remove a deceitful tongue far from me. What I would not suffer, I ought by all means to beware of doing.

5. 

Oh, how good and peacemaking a thing it is to be silent concerning others, and not carelessly to believe all reports, nor to hand them on further; how good also to lay one’s self open to few, to seek ever to have Thee as the beholder of the heart; not to be carried about with every wind of words, but to desire that all things inward and outward be done according to the good pleasure of Thy will! How safe for the preserving of heavenly grace to fly from human approval, and not to long after the things which seem to win admiration abroad, but to follow with all earnestness those things which bring amendment of life and heavenly fervour! How many have been injured by their virtue being made known and too hastily praised. How truly profitable hath been grace preserved in silence in this frail life, which, as we are told, is all temptation and warfare.

(1) Psalm lx. 11. (2) St. Agatha. (3) Psalm cxvi. 11; Romans iii. 4. (4) Matthew x. 17, 36. (5) Matthew xxiv. 23.

Quam sane profuit gratia servata silentio in hac fragili vita, quæ tota tentatio fertur et militia.

Imitatio Christi III./44. ~ Multa etiam oportet surda aure pertransire.

 44. 

Nem érdemes külső javak megszerzésére törekednünk 

Sokmindenre a füled 

legyen süket,

Multa etiam oportet surda aure pertransire.

 s 

vitatkozásra se add 

fejed. 

...quam contentiosis sermonibus deservire.

Az ember 

egészen szétfolyik az 

odakint valókban, ha 

idejekorán eszébe

 nem kap.

...quia totus homo ad externa defluit, et nisi cito resipiscat, libens in exterioribus jacet.

"A Szentlélek által vezetett ember számára úgy tűnik, a világ nem is létezik. A világ számára pedig úgy tűnik, hogy Isten nem létezik."

( Vianney Szent János )

I. 

Fiam, úgy van rendjén, hogy sokmindenben járatlan legyél, hogy úgy tekintsd magad, mint aki meghalt e világnak, s magában a világot mindenestül keresztre feszítette. Kell, hogy sokmindenre süket legyen a füled, s inkább arra figyelj, ami békességedre van. Ha valami kedved ellen van, hasznosabb másfelé nézni, és mindenkit meghagyni a maga vélekedésében, mint vitatkozásra adni a fejed. Ha Istennel bizalmas jóviszonyban vagy, és az ő ítéletére adsz, könnyen vállalod a vesztes szerepét is. 

II. 

Ó Uram, mire jutottunk? Lám, siratjuk a földi veszteséget, kicsiny haszonért küszködünk, futkosunk, a lélek kárát meg könnyen vesszük, alig idézzük emlékezetünkbe. Ami keveset vagy épp semmit sem használ, arra odafigyelünk, a legislegszükségesebbet félvállról vesszük: mert az ember egészen szétfolyik az odakint valókban, s ha idejekorán észbe nem kap, a végén jól is érzi magát közöttük elmerülve. 

Cap. 44. 

De non attrahendo res exteriores.

1. 

Fili, oportet te in multis esse inscium et æstimare te tamquam mortuum super terram et cui mundus totus crucifixus sit. Multa etiam oportet surda aure pertransire et quæ tuæ pacis sunt magis cogitare. Utilius est oculos a rebus displicentibus avertere, et unicuique suum sentire relinquere, quam contentiosis sermonibus deservire. Si bene steteris cum Deo, et ejus judicium aspexeris facilius te victum portabis.

2. 

O, Domine, quousque venimus? Ecce damnum defletur temporale: pro modico quæstu laboratur et curritur et spirituale detrimentum in oblivionem transit, et vix sero reditur. Quod parum vel nihil prodest, attenditur et quod summe necessarium est, negligenter præteritur, quia totus homo ad externa defluit, et nisi cito resipiscat, libens in exterioribus jacet.

CHAPTER XLIV

Of not troubling ourselves about outward things

1.

“My Son, in many things it behoveth thee to be ignorant, and to esteem thyself as one dead upon the earth, and as one to whom the whole world is crucified. Many things also thou must pass by with deaf ear, and must rather think upon those things which belong unto thy peace. It is more profitable to turn away thine eyes from those things that displease, and to leave each man to his own opinion, than to give thyself to discourses of strife. If thou stand well with God and hast His judgment in thy mind, thou wilt verily easily bear to be as one conquered.”

2. 

O Lord, to what have we come? Behold a temporal loss is mourned over; for a trifling gain we labour and hurry; and spiritual loss passeth away into forgetfulness, and we rarely recover it. That which profiteth little or nothing is looked after, and that which is altogether necessary is negligently passed by; because the whole man slideth away to outward things, and unless he quickly recovereth himself in outward things he willingly lieth down.

Multa etiam oportet surda aure pertransire.