Imitatio Christi III./8. ~ Et vicina cordi meo lux tua, et omnis exstimatio, quantulacumque minima, in valle nihilitatis meæ submergetur, et peribit in æternum.

 8. 

Isten előtt kevésre tartsuk magunkat 

Fölvirrad szívemben a 

te fényességed, 

s csekélyke maradék 

önbecsülése 

is elmerül végleg

a semmiségének mélyén.

...et vicina cordi meo lux tua, et omnis exstimatio, quantulacumque minima, in valle nihilitatis meæ submergetur, et peribit in æternum.

A gyász színe

mély-fekete.

Miért,

ki tudja?

Az ős-szín ez,

a fény előtti,

kezdet és vég

partját elönti:

sötét

a lét

eredete,

sötétbe vész,

merész,

nagy útja!"

( Rákos Sándor, A tűz kérlelése, Jelkép, 259 )

I. 

Szólok az én Uramhoz, bár por és hamu vagyok. Ha többre tartanám magam, íme ellenem fordulsz, s kezedben a bizonyítékok: bűneim, semmit sem szólhatok. Ha viszont megalázkodom, és semminek tartom magam, ha minden önbecsülésről lemondok, s ahogy vagyok, pornak ismerem magam, kegyes lesz hozzám kegyelmed, és fölvirrad szívemben a te fényességed, s maradék csekélyke magam-becsülése is elmerül semmiségemnek mélyén, elvész mindörökre. Ott mutatod meg nekem, mi vagyok, mi voltam, és mivé lettem, mert semmi vagyok, de előbb nem tudtam azt. Ha magamra hagyatom, íme semmiségem s csupa gyarlóság vesz körül. Ha pedig hirtelen rámtekintesz, azonnal megerősödöm, és új öröm tölt el. Bizony csodálatos, hogy ilyen egykettőre fölemeltetem, és hogy oly kedvesen átölelsz, pedig saját súlyom mindig lefelé vonz. A te szeretetednek műve ez, amely érdemem nélkül elém siet, és oly sok szükségemben megsegít, súlyos veszedelmektől is megőriz, és – igazán mondhatom – számtalan bajból kiragad. Magamat helytelenül szerettem, s ezzel saját fejemre pusztulást szakasztottam, de aztán csak téged kerestelek, szeretetem megtisztult, s önmagamat is, téged is megtaláltalak, s szeretetedben még alaposabban megsemmisültem. Mert te, ó édes Uram, minden érdemem fölött bánsz velem, jobban, mint remélni vagy kérni merem. 

II. 

Áldott légy én Istenem, mert bár én minden jóra méltatlan vagyok, de a te nemes nagylelkűséged, végtelen jóságod szüntelenül jót tesz azokkal is, akik hálátlanok hozzád és messze szakadtak tőled. Téríts magadhoz minket, hogy hálásak legyünk, alázatosak és kegyelmeidre fogékonyak, mert te vagy a mi üdvösségünk, erőnk és bátorságunk. 

Cap. 8. 

De vili exstimatione sui ipsius in oculis Dei.

1. 

Loquar at Dominum meum, cum sim pulvis et cinis? Si me amplius reputavero, ecce tu stas contra me; et dicunt te testimonium verum iniquitates meæ nec possum contradicere. Si autem me vilificavero et ad nihilum me redegero, et ab omni propria reputatione defecero, atque sicut sum spulverizavero erit, mihi propitia gratia tua, et vicina cordi meo lux tua, et omnis exstimatio, quantulacumque minima, in valle nihilitatis meæ submergetur, et peribit in æternum. Ibi ostendes me mihi, quid sum, quid fui, et de quo veni, quia nihil sum et nescivi. Se mihi ipsi relinquor, ecce nihil, et tota infirmitas; si autem subito me respexeris, statim fortis efficior, et novo repleor gaudio. Et mirum valde quod sic repente sublevor, et tam benigne a te complector, qui proprio pondere semper ad imi feror.

2. 

Facit hoc amor tuus gratis præveniens me, et in tam multis subveniens necessitatibus, a gravibus quoque custodiens me periculis, et ab innumeris, ut ver dicam, eripiens malis. Me siquidem male amando perdidi; et te solum quærendo et pure amando me et te pariter inveni, atque ex amore profundius ad nihilum me redegi. Quia tu, o Dulcissime, facis mecum supra meritum omne et supra id quod audeo sperare vel rogare.

3. 

Benedictus sis Deus meus, quia licet ego omnibus bonis indignus sim, tua tamen nobilitas et infinita bonitas nunquam cessat benefacere etiam ingratis, et longe a te aversis. Converte nos ad te, ut simus grati, humiles, devoti, quia salus nostra es tu, virtus et fortitudo nostra.

CHAPTER VIII

Of a low estimation of self in the sight of God

1.

I will speak unto my Lord who am but dust and ashes. If I count myself more, behold Thou standest against me, and my iniquities bear true testimony, and I cannot gainsay it. But if I abase myself, and bring myself to nought, and shrink from all self-esteem, and grind myself to dust, which I am, Thy grace will be favourable unto me, and Thy light will be near unto my heart; and all self-esteem, how little soever it be, shall be swallowed up in the depths of my nothingness, and shall perish for ever. There Thou showest to me myself, what I am, what I was, and whither I have come: so foolish was I and ignorant.(1) If I am left to myself, behold I am nothing, I am all weakness; but if suddenly Thou look upon me, immediately I am made strong, and filled with new joy. And it is great marvel that I am so suddenly lifted up, and so graciously embraced by Thee, since I am always being carried to the deep by my own weight.

2. 

This is the doing of Thy love which freely goeth before me and succoureth me in so many necessities, which guardeth me also in great dangers and snatcheth me, as I may truly say, from innumerable evils. For verily, by loving myself amiss, I lost myself, and by seeking and sincerely loving Thee alone, I found both myself and Thee, and through love I have brought myself to yet deeper nothingness: because Thou, O most sweet Lord, dealest with me beyond all merit, and above all which I dare ask or think.

3. 

Blessed be Thou, O my God, because though I be unworthy of all Thy benefits, Thy bountiful and infinite goodness never ceaseth to do good even to ingrates and to those who are turned far from Thee. Turn Thou us unto Thyself, that we may be grateful, humble, and godly, for Thou art our salvation, our courage, and our strength.

(1) Psalm lxxiii. 22.

...et vicina cordi meo lux tua, et omnis exstimatio, quantulacumque minima, in valle nihilitatis meæ submergetur, et peribit in æternum.

Imitatio Christi III./7. ~ "Non nobis Domine, Non nobis, sed nomini tuo da gloriam." / Consilium bonum est ut fervoris spiritu concepto mediteris quid futurum sit abscedente lumine.

 7. 

A kegyelmet az alázatosság őrizete alá kell rejteni 

 

 

 Az egyszeri apácát 

- mert elmesélte: 

megvilágosodása 

után..., hadd értse  

megvesszőzték: nem örömnek 

Et quia majora præsumserunt, quam Deo placitum fuit, idcirco gratiam perdiderunt cito, et facti sunt inopes, et viles relicti, qui in cælum posuerant nidum sibi: ut humiliati et depauperati discant non in alis suis volare, sed sub pennis meis sperare. 

vannak a talentumok, 

de szenvedésre... 

 

 'Tüzes szekerek' várnak..., 

Mesteretek az 

ajtót mutatta - És jaj 

ki közelíti, 

annak! Reszkessenek 

mindenek: a 'kopár fény' 

sed magi teipsum despicere, et tanquam indigno datam timere. 

otthona ez.

( De nektek be Kell lépnetek! )

 

Kincsed rádtalált, ezért

adtál el mindent

megtartani jogban áll-e 

most már : örülni 

és élni - büszkélkedni 

véle?

Consilium bonum est ut fervoris spiritu concepto mediteris quid futurum sit abscedente lumine. Quod dum contigerit, recognita, ac denuo lucem posses reverti, quam ad cautelam tibi, mihi autem ad gloriam, ad tempus subtraxi. Utilior enim est sæpe talis probatio, quam si semper prospera pro tua haberes voluntate. Nam merita non sunt ex hoc extimanda, si quis plures visiones aut consolationes habeat, vel si peritus sit in Scripturis, aut in altiori gradu ponatur: sed si fuerit vera humilitate fundatus, et divina charitate repletus; si Dei honorem pure et integre semper quærat, si se ipsum nihil reputet, et in veritate despiciat atque ab aliis etiam despici et humiliari magis gaudeat quam honorari. 

 

A bensőséges érzés 

megtérés kettőnk dolga: 

nem tűri a napfényt...

: Istené és enyém. 

Non enim semper est in potestate hominis via ejus, sed Dei est dare et consolari, quando vult et quantum vult, et cui vult, sicut sibi placuerit, et non amplius.  

"Ha megtérés után lennék..." 

 - folytatja, 

 "valószínűleg nem így beszélnék..."

 

"Miközben így mendegéltek, s menet közben beszélgettek, íme, egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztotta őket egymástól, s Illés felment a forgószéllel az égbe."

( 2Kir 2,11 )

 "Majd imádkozott Elizeus és azt mondta: „Uram, nyisd meg a szemét, hadd lásson.” Erre megnyitotta az Úr a legény szemét s az látott: s íme, a hegy tele volt lovakkal s tüzes szekerekkel Elizeus körül." 

( 2Kir 6,17 )

"És támada nagy szél zúgása
s tüzes lovakkal egy tüzes szekér
ragadá el Illést az égbe"

 
( Rákos Sándor: Az elragadtatásról (részlet) )

 

I. 

Fiam, hasznosabb és biztonságosabb neked az áhítatosság kegyelmét elrejtened; emiatt magad föl ne magasztald, erről sokat ne beszélj, ezt nagyra ne tartsd, hanem inkább vesd meg magadat, és töltsön el félelem, mint aki olyasmit kapott, amit nem érdemelt. Nem kell ehhez az érzelmi állapothoz különösebben ragaszkodnod, mert egykettőre az ellenkezőjére változhatik. A kegyelem járásakor gondold meg, mily nyomorult és elesett szoktál lenni kegyelem híján. A lelked életében nemcsak akkor megy végbe fejlődés, amikor vigasztalás kegyelmében részesülsz, hanem akkor is, amikor alázatosan és önmegtagadóan tűröd annak elapadását, úgy, hogy azért nem lankadsz az imádságban, s többi megszokott gyakorlatodat se mulasztod el, hanem a lehető legjobban, örömest teszed, amit tehetsz, s a lelki szárazság vagy nyugtalanság miatt, amit érzel, nem hanyagolod el egészen magadat. Bizony sokan vannak, akik rögtön türelmetlenek és tunyák lesznek, amint valami nem sikerül nekik. Nincs mindenkor az ember hatalmában az ő útja, hanem Isten joga, hogy adjon és vigasztaljon, amikor akar, amennyit akar, s akit akar, jótetszése szerint, nem különben. 

II. 

Némely óvatlanok az áhítat kegyelme kedvéért magukat elvesztették, mert többet akartak végbe vinni, mint amennyit bírtak, nem néztek csekély voltuknak mértékére, inkább szívük indulatát követték, mint értelmük ítéletét. S mivel vakmerőn nagyobbra törtek, mint amit Isten akart, azért hamar elveszítették a kegyelmet. Gyámoltalanná és maguk terhévé lettek, akik az égbe rakták fészküket, hogy megaláztatásukban és kifosztottságukban tanulják meg: nem saját szárnyuk röpíti őket, hanem az én szárnyam alá bújhatnak bizakodva. Akik még újoncok és járatlanok az Úr útján, könnyen megcsalódnak és eltévelyednek, ha jártasabbak tanácsát nem követik. Ha pedig inkább akarnak saját fejük után indulni, mint megbízni azokban, akik már meggyökereztek a jóban, rossz végük lehet, hacsak nem engednek abból, amit elképzeltek. Akik magukat bölcsnek vélik, ritkán tűrik alázatosan, hogy mások kormányozzák őket. Jobb kevesebbet tudni alázatosságban és szerény értelmi képességgel, mint a tudás nagy kincstárában dúslakodni hiú öntetszelgéssel. Jobb, hogy kevesebbed legyen, mint hogy a sokban kevéllyé válj. 

III. 

Nem jár el az eléggé akkurátusan, aki egészen vígságra adja a fejét, elfeledvén egykori elesettségét és az Úrnak tiszta félelmét, amely arra késztet, hogy féltve féltsük az ajándékba kapott kegyelmet. De az sem jár el erényes emberhez illően, aki a zaklattatásnak vagy bármi bajnak idején nagyon kétségbe esik, s rólam az illendőnél kevesebb bizalommal érez, gondolkodik. Aki a béke idején nagyon elbízza magát, gyakran nagyon is összetört, rettegő embernek bizonyul, ha hadra fordul. Ha értenél ahhoz, hogy mindig alázatosan és mértéktudóan maradj meg önmagadban, s lelkedet helyesen mérsékeld és kormányozd, nem esnél olyan könnyen veszedelembe sőt bűnbe is. Jó tanács az, hogy amikor elfog a lélek buzgósága, gondolj rá, mi lesz veled, ha e világosság kialszik. S mikor viszont ez valóban megtörténik, gondolj arra, hogy újra fölvirradhat, világosságomat azért vontam vissza egy időre, hogy téged vigyázatra intselek, magamnak dicsőséget szerezzek. Gyakran hasznosabb az efféle megpróbáltatás, mint ha mindig akaratod szerint kedvezően alakulnának a dolgaid. Mert nem abból ered az érdem, ha valakinek több látomása vagy belső vigasztalása van, vagy járatos a szentírásban, vagy magasabb tudományos fokozatot ért el, hanem hogy alapot vetett az alázatban, s betelt istenszeretettel, hogy Isten dicsőségét keresi mindig, melléktekintet és megalkuvás nélkül, hogy magát semmire sem tartja, és őszintén megveti, s több örömét leli abban, ha mások is megvetik és megalázzák, mint ha megtisztelik. 

Cap. 7. 

De occultanda gratia sub humilitatis custodia.

1. 

Fili, utilius est tibi et securius devotionis gratiam abscondere nec in altum te efferre, nec multum inde loqui, neque multum ponderare, sed magi teipsum despicere, et tanquam indigno datam timere. Non est huic affectioni tenacius inhærendum, quæ citius potest mutari in contrarium. Cogita quam miser in gratia, et inops esse soles sine gratia. Nec est in eo tantum spiritualis vitæ profectus, cum consolationis habueris gratiam, sed cum humiliter, et abnegate patienterque tuleris ejus subtractionem. Ita quod tunc ab orationis studio non torpeas, nec reliqua opera tua ex usu facienda omnino dilabi permittas, sed sicut potueris melius et intellexeris, libenter quod est in te facias, nec propter ariditatem sive anxietatem mentis quam sentis te totaliter negligas.

2. 

Multi enim sunt qui, cum non bene eis successerit, statim impatientes fiunt aut desides. Non enim semper est in potestate hominis via ejus, sed Dei est dare et consolari, quando vult et quantum vult, et cui vult, sicut sibi placuerit, et non amplius. Quidam incauti propter devotionis gratiam se ipsos destruxerunt, quia plus agere voluerunt quam potuerunt, non pensantes suæ parvitatis mensuram sed magis cordis affectum sequentes, quam rationis judicium. Et quia majora præsumserunt, quam Deo placitum fuit, idcirco gratiam perdiderunt cito, et facti sunt inopes, et viles relicti, qui in cælum posuerant nidum sibi: ut humiliati et depauperati discant non in alis suis volare, sed sub pennis meis sperare. Qui adhuc novi sunt et imperiti in via Domini, nisi consilio discretorum se regant, faciliter decipi possunt et illudi.

3. 

Quod si sentire suum magis sequi, quam aliis exercitatis credere volunt, erit eis periculosus exitus, sed tamen retrahi a proprio conceptu non valuerint. Raro sibi ipsis sapientes, ab aliis regi humiliter patiuntur. Melius est modicum sapere cum humilitate, et parva intelligentia quam magi scientiarum thesauri cum vana complacentia. Melius est minus habere, quam multum, unde osses superbire. Non satis discrete agit, qui se totum lætitiæ tradidit, obliviscens pristinæ inopiæ suæ, et casti timoris Domini, qui non timet gratiam oblatam amittere. Non etiam satis virtuose sapit, qui tempore adversitatis et cujuscumque gravitatis nimis desperate se gerit, et minus fidenter de me, quam oportet, cogitat ac sentit.

4. 

Qui tempore pacis nimis securus esse voluerit, sæpe tempore belli nimis dejectus et formidolosus reperietur. Si scires semper humilis et modicus in te permanere necnon spiritum tuum bene moderare et regere, non incideres tam cito in periculum et offensam.

5. 

Consilium bonum est ut fervoris spiritu concepto mediteris quid futurum sit abscedente lumine. Quod dum contigerit, recognita, ac denuo lucem posses reverti, quam ad cautelam tibi, mihi autem ad gloriam, ad tempus subtraxi. Utilior enim est sæpe talis probatio, quam si semper prospera pro tua haberes voluntate. Nam merita non sunt ex hoc extimanda, si quis plures visiones aut consolationes habeat, vel si peritus sit in Scripturis, aut in altiori gradu ponatur: sed si fuerit vera humilitate fundatus, et divina charitate repletus; si Dei honorem pure et integre semper quærat, si se ipsum nihil reputet, et in veritate despiciat atque ab aliis etiam despici et humiliari magis gaudeat quam honorari.

CHAPTER VII

Of hiding our grace under the guard of humility

1. 

“My Son, it is better and safer for thee to hide the grace of devotion, and not to lift thyself up on high, nor to speak much thereof, nor to value it greatly; but rather to despise thyself, and to fear as though this grace were given to one unworthy thereof. Nor must thou depend too much upon this feeling, for it can very quickly be turned into its opposite. Think when thou art in a state of grace how miserable and poor thou art wont to be without grace. Nor is there advance in spiritual life in this alone, that thou hast the grace of consolation, but that thou humbly and unselfishly and patiently takest the withdrawal thereof; so that thou cease not from the exercise of prayer, nor suffer thy other common duties to be in anywise neglected; rather do thy task more readily, as though thou hadst gained more strength and knowledge; and do not altogether neglect thyself because of the dearth and anxiety of spirit which thou feelest.

2. 

“For there are many who, when things have not gone prosperous with them, become forthwith impatient or slothful. For the way of a man is not in himself,(1) but it is God’s to give and to console, when He will, and as much as He will, and whom He will, as it shall please Him, and no further. Some who were presumptuous because of the grace of devotion within them, have destroyed themselves, because they would do more than they were able, not considering the measure of their own littleness, but rather following the impulse of the heart than the judgment of the reason. And because they presumed beyond what was well-pleasing unto God, therefore they quickly lost grace. They became poor and were left vile, who had built for themselves their nest in heaven; so that being humbled and stricken with poverty, they might learn not to fly with their own wings, but to put their trust under My feathers. They who are as yet new and unskilled in the way of the Lord, unless they rule themselves after the counsel of the wise, may easily be deceived and led away.

3. 

“But if they wish to follow their own fancies rather than trust the experience of others, the result will be very dangerous to them if they still refuse to be drawn away from their own notion. Those who are wise in their own conceits, seldom patiently endure to be ruled by others. It is better to have a small portion of wisdom with humility, and a slender understanding, than great treasures of sciences with vain self-esteem. It is better for thee to have less than much of what may make thee proud. He doeth not very discreetly who giveth up himself entirely to joy, forgetting his former helplessness and the chaste fear of the Lord, which feareth to lose the grace offered. Nor is he very wise, after a manly sort, who in time of adversity, or any trouble whatsoever, beareth himself too despairingly, and feeleth concerning Me less trustfully than he ought.

4. 

“He who in time of peace willeth to be oversecure shall be often found in time of war overdispirited and full of fears. If thou knewest always how to continue humble and moderate in thyself, and to guide and rule thine own spirit well, thou wouldest not so quickly fall into danger and mischief. It is good counsel that when fervour of spirit is kindled, thou shouldest meditate how it will be with thee when the light is taken away. Which when it doth happen, remember that still the light may return again, which I have taken away for a time for a warning to thee, and also for mine own glory. Such a trial is often more useful than if thou hadst always things prosperous according to thine own will.

5. 

“For merits are not to be reckoned by this, that a man hath many visions or consolations, or that he is skilled in the Scriptures, or that he is placed in a high situation; but that he is grounded upon true humility and filled with divine charity, that he always purely and uprightly seeketh the honour of God, that he setteth not by himself, but unfeignedly despiseth himself, and even rejoiceth to be despised and humbled by others more than to be honoured.”

(1) Jeremiah x. 23.

Consilium bonum est ut fervoris spiritu concepto mediteris quid futurum sit abscedente lumine.

Imitatio Christi III./6. ~ Fili, non es adhuc fortis et prudens amator. Quare, Domine? / "distinctio spirituum"

 6. 

Az igaz szeretet próbája 

 

Hazug áruló vagy! - erre

felmentés nincsen 

annak ki üdvösségtől 

húzódozik, mért 

- kifogást könnyű találni - 

kell annak isten?

Fortis amator stat in tentationibus, nec callidis credit persuasionibus inimici. Sicut in prosperis ei placeo, ita nec in adversis displiceo.

- a lány várhat..., 

szerelmedet hagynád az utcasarkon - állni?

 

Nem ajándékra figyel 

ki párt keres és 

tényleg akar találni:

csak a szerelmére.

Nobilis amator non quiescit in dono, sed in me super omne donum.

 Légy elszánt sőt eltökélt - 

Istennel sem lesz könnyebb

 az élet. 

Csak nehezíted dolgom. 

Távozz el tőlem 

hitető, szétdobáló 

lélek..., 

Dicito illi: Vade, immunde spiritus, erubesce miser; vade immundus es tu, qui talia infers auribus meis. Discede a me, seductor pessime; non habebis in me partem ullam, sed Jesus mecum erit, tanquam bellator fortis, et tu stabilis confusus. Malo mori, et omnem pœnam subire, quam tibi consentire. Tace, et obmutesce; non audiam te amplius, licet mihi plures moliaris molestias. Dominus illuminatio mea, et salus mea: quem timebo?

jó vitéz

viaskodjál bátran

Certa tanquam miles bonus; et si interdum ex fragilitate corruis, resume vires fortiores prioribus, confidens de ampliori gratia mea, et multum præcave a vana complacentia et superbia.

- Én 

ennél többet megérek. 

...távozzatok tőlem ti 

idegenből szakadt 

fantáziaképek. 

Non ergo te conturbent alienæ phantasiæ de quacumque materia ingestæ.

"Élete a háborúban fáradságos, a békében ragyogó. Nemes ajándék a koszorú annak, aki helyesen fáradozva szépen élt, valamint az, hogy a király barátjának nevezi, mellette áll, jobbját nyújtja, (...)" 

( Nagy Szent Vazul, Aszketikus vázlat, A kappadókiai atyák, 209 )

 

I. 

Fiam, nem vagy még erős és okos szerelmes. Miért, Uram? Mert csekély ellenkezés miatt is fölhagysz vállalkozásaiddal, és igen mohón keresed a vigasztalást. Az erős szerelmes kitart a kísértések között, nem hisz az ellenség hitegető szavának. Amint a jóban tetszésére vagyok, a zaklattatás idején se vonja meg tőlem tetszését. Az okos szerető nem kedvesének ajándékára figyel, hanem az ajándékozó szerelmére. Inkább a kedvet nézi, nem az értéket, és minden adománynál többre tartja kedvesét. A nemeslelkű szerelmes nem az ajándékban nyugszik meg, hanem énbennem, minden ajándék fölött. Nem veszett el minden, ha egyszer-másszor rólam vagy szentjeimről nem úgy gondolkodol, ahogyan szeretnél. Az a jó és édes indulat, amely némelykor elfog, a benned működő kegyelem következménye, és a mennyei haza előíze. Erre nem szabad nagyon számítanod, mert jön és elmúlik. De ha küzdesz lelkednek föl-föllázadó rossz indulatai ellen, ha megveted a sátán sugallatát, az az erénynek nagy bizonyságtétele és igen érdemes cselekedet. Meg ne háborítsanak hát idegenből szakadt fantáziaképek, bármiről valók is. Légy erős eltökélt jó szándékodban és Istenre irányuló igyekezetedben. Nem csalatás az, hogy néha hirtelen elragadtatol, majd aztán szíved megszokott botladozásához visszatérsz. Mert hisz ezeket inkább akaratod ellenére tűröd, mint keresed, s amíg tetszésed nem találod bennük, amíg ellenük állsz, érdemedre vannak inkább, nem romlásodra. Tudnod kell, hogy az ősi ellenség mindenáron próbál gáncsot vetni jóra irányuló kívánságaid elé, s azon van, hogy minden istenes gyakorlattól elvegye a kedved, a szentek tiszteletétől, az én szenvedésem elmélkedő fontolgatásától, bűneid hasznos megbánásától, és a jóban való előrehaladásnak erős igyekezetétől. Sok rossz gondolatot sugall, hogy ellenszenvet és undort keltsen benned, és elvonjon az imádkozástól meg a szent olvasmányoktól. Kedve ellen van az alázatos gyónás, ha tehetné, rávenne arra, hogy ne áldozzál. Ne higgy neki és ne törődj vele, ha gyakran kivetné is rád álnok tőrét. Ha gonosz és tisztátalan gondolataid támadnak, tudd, hogy tőle valók. Mondd neki: Távozz, tisztátalan lélek, pirulj, szégyen vallott, igen ocsmány vagy te, hogy ilyenekkel töltöd be fülemet. Takarodj tőlem, gonosz hitető, nincs bennem semmi részed, hanem Jézus velem lesz, mint erős bajnok, és te megszégyenülsz. Inkább meg akarok halni és minden kínokat szenvedni, mint hogy neked engedjek. Hallgass, némulj el, nem hallgatok rád tovább, ha még több zavaró gondolattal ostromolsz is. Az Úr az én világosságom és üdvösségem, kitől félnék? Ha táborok állnak ellenem, akkor sem ijed meg a szívem. Az Úr az én segítőm és megváltóm. 

II. 

Viaskodjál mint jó vitéz, és ha néha gyarlóságod miatt elbotlasz, gyűjts nagyobb erőt az előbbinél, bizakodván kegyelmem nagyobb bőségében, az önelégültségtől s a kevélységtől pedig nagyon óvakodjál. Amiatt sokan megcsalódnak, és néha majdnem gyógyíthatatlan vakságra jutnak. Intsen vigyázatra és folytonos alázatosságra ezeknek a gőgösöknek s magukban oktalanul bizakodóknak romlása.

 

Cap. 6. 

De probatione veri amatoris.

1. 

Fili, non es adhuc fortis et prudens amator. Quare, Domine? Quia modicam propter contrarietatem deficis, accipis et nimis avide consolationem quæris. Fortis amator stat in tentationibus, nec callidis credit persuasionibus inimici. Sicut in prosperis ei placeo, ita nec in adversis displiceo.

2. 

Prudens amator non tam donum amantis, quam dantis considerat amorem. Affectum potius attendit, quam censum, et infra dilectum omnia data ponit. Nobilis amator non quiescit in dono, sed in me super omne donum. Non ideo perditum totum, si quandoque minus bene de me, vel de sanctis meis sentis, quam velles. Affectus ille bonus et dulcis, quem interdum percipis, effectus gratiæ præsentis est, et quidam prægustus patriæ cælestis, super quo non nimium innitendum est, quia vadit et venit.

3. 

Certare autem adversus incidentes malos motus animi, suggestionemque spernere diaboli, insigne est virtutis et magni meriti. Non ergo te conturbent alienæ phantasiæ de quacumque materia ingestæ. Forte serva propositum, et intentionem rectam ad Deum. Non est illusio, quod aliquando in excessum subito raperis et statim ad ineptias solitas cordis reverteris. Illas enim magis invite pateris quam agis, et quamdiu displicent, et reniteris, meritum est et non perditio.

4. 

Scito, quod antiquus hostis omnino nititur impedire desiderium tuum in bono, et ab omni devoto exercitio evacuare, a Sanctorum cultu, a pia passionis meæ memoria, a peccatorum utili recordatione, a proprii cordis custodia, et a firmo proposito proficiendi in virtute. Multas malas cogitationes ingerit, ut tædium tibi faciat et horrorem, et ab oratione revocet et sacra lectione. Displicet sibi humilis confessio et, si posset, a sacra communione cessare faceret. Nec credas ei neque cures illum, licet tibi sæpius deceptionis tenderit laqueos. Sibi imputa, cum mala ingerit et immunda. Dicito illi: Vade, immunde spiritus, erubesce miser; vade immundus es tu, qui talia infers auribus meis. Discede a me, seductor pessime; non habebis in me partem ullam, sed Jesus mecum erit, tanquam bellator fortis, et tu stabilis confusus. Malo mori, et omnem pœnam subire, quam tibi consentire. Tace, et obmutesce; non audiam te amplius, licet mihi plures moliaris molestias. Dominus illuminatio mea, et salus mea: quem timebo? Si consistant adversum me castra, non timebit cor meum. Dominus adjutor meus et redemptor meus.

5. 

Certa tanquam miles bonus; et si interdum ex fragilitate corruis, resume vires fortiores prioribus, confidens de ampliori gratia mea, et multum præcave a vana complacentia et superbia. Propter hoc multi in errorem ducuntur, et in cecitatem pæne incurabilem quandoque labuntur. Sit tibi in cautelam et perpetuam humilitatem ruina hæc superborum et de se stulte præsumentium.

CHAPTER VI

Of the proving of the true lover

1.

“My Son, thou art not yet strong and prudent in thy love.”

2. 

Wherefore, O my Lord?

3. 

“Because for a little opposition thou fallest away from thy undertakings, and too eagerly seekest after consolation. The strong lover standeth fast in temptations, and believeth not the evil persuasions of the enemy. As in prosperity I please him, so in adversity I do not displease.

4. 

“The prudent lover considereth not the gift of the lover so much as the love of the giver. He looketh for the affection more than the value, and setteth all gifts lower than the Beloved. The noble lover resteth not in the gift, but in Me above every gift.

5. 

“All is not lost, though thou sometimes think of Me or of My saints, less than thou shouldest desire. That good and sweet affection which thou sometimes perceivest is the effect of present grace and some foretaste of the heavenly country; but hereon thou must not too much depend, for it goeth and cometh. But to strive against the evil motions of the mind which come to us, and to resist the suggestions of the devil, is a token of virtue and great merit.

6. 

“Therefore let not strange fancies disturb thee, whencesoever they arise. Bravely observe thy purpose and thy upright intentions towards God. It is not an illusion when thou art sometimes suddenly carried away into rapture, and then suddenly art brought back to the wonted vanities of thy heart. For thou dost rather unwillingly undergo them than cause them; and so long as they displease thee and thou strivest against them, it is a merit and no loss.

7. 

“Know thou that thine old enemy altogether striveth to hinder thy pursuit after good, and to deter thee from every godly exercise, to wit, the contemplation of the Saints, the pious remembrance of My passion, the profitable recollection of sin, the keeping of thy own heart, and the steadfast purpose to grow in virtue. He suggesteth to thee many evil thoughts, that he may work in thee weariness and terror, and so draw thee away from prayer and holy reading. Humble confession displeaseth him, and if he were able he would make thee to cease from Communion. Believe him not, nor heed him, though many a time he hath laid for thee the snares of deceit. Account it to be from him, when he suggesteth evil and unclean thoughts. Say unto him, ‘Depart unclean spirit; put on shame, miserable one; horribly unclean art thou, who bringest such things to mine ears. Depart from me, detestable deceiver; thou shalt have no part in me; but Jesus shall be with me, as a strong warrior, and thou shalt stand confounded. Rather would I die and bear all suffering, than consent unto thee. Hold thy peace and be dumb; I will not hear thee more, though thou plottest more snares against me. The Lord is my light and my salvation: whom then shall I fear? Though a host of men should rise up against me, yet shall not my heart be afraid. The Lord is my strength and my Redeemer.’(1)

8. 

“Strive thou like a good soldier; and if sometimes thou fail through weakness, put on thy strength more bravely than before, trusting in My more abundant grace, and take thou much heed of vain confidence and pride. Because of it many are led into error, and sometimes fall into blindness well-nigh irremediable. Let this ruin of the proud, who foolishly lift themselves up, be to thee for a warning and a continual exhortation to humility.”

(1) Psalms xxvii. 1-3; xix. 14.

Certa tanquam miles bonus; et si interdum ex fragilitate corruis, resume vires fortiores prioribus, confidens de ampliori gratia mea, et multum præcave a vana complacentia et superbia.

Imitatio Christi III./5. ~ Est amor velox, sincerus, pius, prudens, longanimis, virilis, et seipsum nunquam quærens. / caritas et amor / Hogyan csattan egy tenyér?

 5. 

Az istenszeretet csodálatos hatása 

 Ubi caritas et amor

'nyitott tenyér'

 

Ubi caritas et amor, Deus ibi est.
Congregavit nos in unum Christi amor.
Exsultemus, et in ipso jucundemur.
Timeamus, et amemus Deum vivum.
Et ex corde diligamus nos sincero.
Ubi caritas et amor, Deus ibi est.
Amen.

Where charity and love are, God is there.
Love of Christ has gathered us into one.
Let us rejoice in Him and be glad.
Let us fear, and let us love the living God.
And from a sincere heart let us love one.
Where charity and love are, God is there.
Amen.

 

 

 Qui non est paratus omnia pati, et ad voluntatem stare dilecti, non est dignus amator appellari. Oportet amantem omnia dura et amara propter dilectum libenter amplecti, nec ob contraria accidentia ab eo deflecti.

Szeretet gyors velox - erős virilis és 

türelmes longanimis - omnia suffert - omnia sustinet ; szelíd pius

- de mivel szemben, - kihez 

körültekintő prudens

 és hűséges patiens 

Est amor velox, sincerus, pius, prudens, longanimis, virilis, et seipsum nunquam quærens.

 - Hegemon

az igazság congaudet autem veritati / συγχαίρει δὲ τῇ ἀληθείᾳ : Ő, s neked

 fáj a fejed.

Magna res est amor, magnum omnino bonum quod solum leve facit esse onerosum, et fert æqualiter omne inæquale: nam onus sine onere portat, et omne amarum dulce ac sapidum efficit.  

 

Dilectio mindig 'con'

Nil dulcius est amore, nil fortius, nil altius, nil latius, nil jucundius, nil plenius, nil melius in cælo et in terra, quia amor a Deo natus est, nec potest nisi in Deo super omnia creata quiescere. 

tenyércsattanás 

egy tenyérben  - enélkül 

nincsen: csak másik 

nyitott kézben ad hangot.

Amor Jesu nobilis ad magna operanda impellit, et desideranda semper perfectiora excitat. 

Isten így - csakis így - hagyta jóvá 

e világot. 

Propterea visita me sæpius, et instrue disciplinis tuis. Libera me a passionibus pravis et malis, et sana cor meum ab omnibus affectionibus inordinatis, ut intus sanatus et bene purgatus aptus efficiar ad amandum, fortis ad patiendum, stabilis ad perseverandum. 

 

"Az Istentől való megszólítottság élményére egész egyéniségével reagál a hívő ember. Ez a reagálás elsősorban érzelmi, de értelmi és erkölcsi vonatkozású is.

(...)

Maga az élmény általában megrendítő, melyet követően megváltozik az ember életvitele: megszabadul a kételyektől, áthatják életét, magatartását azok a tényezők, amelyeket isteni követelményeknek ismer fel." 

( Hunyadi László: Az ember vallásai az őskortól napjainkig )

"A vallási élmény  az "Istennel való találkozás" átélését jelenti számára. Ezek az élmények kiemelik a vallásos embert a hétköznapiságból: örömet és tettrekészséget eredményeznek nála." 

( Hunyadi László: Az ember vallásai az őskortól napjainkig ) 

"A keresztény hit azt tanítja, hogy Isten alapvetőleg jóváhagyta a világot. ( "Látta, hogy jó..." ) Jézus Krisztusban elválaszthatatlanul, de összekeverhetetlenül egyesült Isten az emberrel és a világgal. ( Dz. 148 ). (...) Jézus Krisztus megtestesülésének horizontjából értelmezzük a világot és világi feladatainkat."  

( Nyíri Tamás, A keresztény ember küldetése a világban, 210 )

1 

si linguis hominum loquar et angelorum caritatem autem non habeam factus sum velut aes sonans aut cymbalum tinniens

2 

et si habuero prophetiam et noverim mysteria omnia et omnem scientiam et habuero omnem fidem ita ut montes transferam caritatem autem non habuero nihil sum

3 

et si distribuero in cibos pauperum omnes facultates meas et si tradidero corpus meum ut ardeam caritatem autem non habuero nihil mihi prodest

4 

caritas patiens est benigna est caritas non aemulatur non agit perperam non inflatur

5 

non est ambitiosa non quaerit quae sua sunt non inritatur non cogitat malum

6 

non gaudet super iniquitatem congaudet autem veritati

7 

omnia suffert omnia credit omnia sperat omnia sustinet

8 

caritas numquam excidit sive prophetiae evacuabuntur sive linguae cessabunt sive scientia destruetur

9 

ex parte enim cognoscimus et ex parte prophetamus

10 

cum autem venerit quod perfectum est evacuabitur quod ex parte est

11 

cum essem parvulus loquebar ut parvulus sapiebam ut parvulus cogitabam ut parvulus quando factus sum vir evacuavi quae erant parvuli

12 

videmus nunc per speculum in enigmate tunc autem facie ad faciem nunc cognosco ex parte tunc autem cognoscam sicut et cognitus sum

13 

nunc autem manet fides spes caritas tria haec maior autem his est caritas

 

 

1 

Ἐὰν ταῖς γλώσσαις τῶν ἀνθρώπων λαλῶ καὶ τῶν ἀγγέλων, ἀγάπην δὲ μὴ ἔχω, γέγονα χαλκὸς ἠχῶν ἢ κύμβαλον ἀλαλάζον.

2 

καὶ ἐὰν ⸃ ἔχω προφητείαν καὶ εἰδῶ τὰ μυστήρια πάντα καὶ πᾶσαν τὴν γνῶσιν, καὶ ἐὰν ⸅ ἔχω πᾶσαν τὴν πίστιν ὥστε ὄρη μεθιστάναι, ἀγάπην δὲ μὴ ἔχω, οὐθέν εἰμι.

3 

καὶ ἐὰν ⸃ ψωμίσω πάντα τὰ ὑπάρχοντά μου, καὶ ἐὰν ⸅ παραδῶ τὸ σῶμά μου, ἵνα καυθήσομαι, ἀγάπην δὲ μὴ ἔχω, οὐδὲν ὠφελοῦμαι.

4 

Ἡ ἀγάπη μακροθυμεῖ, χρηστεύεται ἡ ἀγάπη, οὐ ζηλοῖ ἡ ἀγάπη, οὐ περπερεύεται, οὐ φυσιοῦται,

5 

οὐκ ἀσχημονεῖ, οὐ ζητεῖ τὰ ἑαυτῆς, οὐ παροξύνεται, οὐ λογίζεται τὸ κακόν,

6 

οὐ χαίρει ἐπὶ τῇ ἀδικίᾳ, συγχαίρει δὲ τῇ ἀληθείᾳ ·

7 

πάντα στέγει, πάντα πιστεύει, πάντα ἐλπίζει, πάντα ὑπομένει.

8 

Ἡ ἀγάπη οὐδέποτε πίπτει. εἴτε δὲ προφητεῖαι, καταργηθήσονται · εἴτε γλῶσσαι, παύσονται · εἴτε γνῶσις, καταργηθήσεται.

9 

ἐκ μέρους γὰρ γινώσκομεν καὶ ἐκ μέρους προφητεύομεν ·

10 

ὅταν δὲ ἔλθῃ τὸ τέλειον, τὸ ἐκ μέρους καταργηθήσεται.

11 

ὅτε ἤμην νήπιος, ἐλάλουν ὡς νήπιος, ἐφρόνουν ὡς νήπιος, ἐλογιζόμην ὡς νήπιος ⸃· ὅτε γέγονα ἀνήρ, κατήργηκα τὰ τοῦ νηπίου.

12 

βλέπομεν γὰρ ἄρτι δι’ ἐσόπτρου ἐν αἰνίγματι, τότε δὲ πρόσωπον πρὸς πρόσωπον · ἄρτι γινώσκω ἐκ μέρους, τότε δὲ ἐπιγνώσομαι καθὼς καὶ ἐπεγνώσθην.

13 

νυνὶ δὲ μένει πίστις, ἐλπίς, ἀγάπη · τὰ τρία ταῦτα, μείζων δὲ τούτων ἡ ἀγάπη.

 

I. 

Áldalak téged, mennyei Atya, Uram Jézus Krisztusnak Atyja, hogy méltóztattál megemlékezni rólam, szegény nyomorultról. Ó, irgalmasság Atyja és minden vigasztalás Istene, hála néked, hogy engem, bár minden vigasztalásra méltatlan vagyok, újra meg újra vigasztalásaidban részesítesz. Áldalak téged mindig és dicsőítelek egyszülött Fiaddal és a Vigasztaló Szentlélekkel együtt, hej, Uram Istenem, szent Szerelmesem, ha te szívembe költözöl, minden vigadozik bennem. Te vagy az én dicsőségem, szívemnek ujjongása. Te vagy reményem, menedékem zaklattatásom napján. De mivel még gyönge vagyok a szeretetben és tökéletlen az erényben, szükségem van arra, hogy megerősíts és megvigasztalj. Látogass hát meg gyakrabban engem, oktass szent tanításaiddal, szabadíts meg ösztönösségemtől, és gyógyítsd meg szívemet minden rendetlen vonzalomtól, hogy bensőmben meggyógyulva és alaposan megtisztulva alkalmas legyek a szeretetre, erős a tűrésre, állhatatos a mindvégig való megmaradásra. 

II. 

Nagy dolog a szeretet, minden jónál nagyobb, egymaga könnyűvé tesz minden terhet, méltósággal visel minden méltatlanságot. Mert a terhet nem érzi tehernek, minden keserűt édessé, jóízűvé tesz. Jézus nagylelkű szeretete nagy vállalkozások véghezvitelére sarkall, arra biztat, hogy mindig tökéletesebbre vágyakozzunk. A szeretet fölfelé igyekszik, nem akar semmi alantasba bonyolódni. A szeretet szabad akar lenni, el akar szakadni minden világias vonzalomtól, hogy belső látását semmi se homályosítsa, hogy valami evilági érdek be ne hálózza, baj le ne sújtsa. Semmi sem édesebb a szeretetnél, semmi sem erősebb, semmi sem magasabb, tágasabb, semmi sem kedvesebb, tökéletesebb és jobb az égen és a földön. Mert a szeretet Istentől született, és csak Istenben nyughatik meg túl minden teremtményen. Aki szeret, röpül, fut, örvend, szabad és semmi sem ejti rabul. Mindent odaad, hogy mindent megnyerjen, és mindene megvan mindenben, mert mindenek fölött az egy legfölségesebben talál megnyugvást akiből minden jó ered és kiárad. Nem az ajándékot nézi, hanem minden jón túl ahhoz fordul, aki ajándékokkal halmozza el. A szeretet gyakran nem ismer mértéket, hanem mértéktelenül tékozolja önmagát. A szeretet nem érez terhet, nem veszi számba a munkát, többre igyekszik, mint amire az ereje futja, lehetetlent nem ismer, mert azt hiszi, mindenre képes, és minden szabad neki. Mindenre jó tehát, és sokat véghez visz, valóra vált, ott is, ahol kidőlne s elterülne az, akiben szeretet nem volna. A szeretet virraszt és ébren alszik, ha elfáradt, sem hagyja el magát, szorongattatván meg nem szorul, ha ijesztik, meg nem rémül, hanem akár az eleven láng és a lobogó fáklya, fölcsap, és bátran keresztül hatol mindenen. Aki szeret, az tudja, mit kiált ez a szó. Mert nagy kiáltás Isten fülében a lélek buzgó szeretete, mely így szól: „Én Istenem, én szerelmem, te egészen az enyém vagy, én meg egészen a tiéd vagyok.” Tégy tágasabbá engem a szeretetben, hogy szívem megkóstolja, mily gyönyörűséges szeretni, s szeretetben olvadozni s úszni. Tartson fogságában a szeretet, ha a nagy fölgerjedésben, ámulatban magam fölé emelkedem. Hadd énekeljem a szeretet énekét, kövesselek téged, kedvesemet a magasságba, lankadjon el a te dicséretedben az én szeretettől ujjongó lelkem. Szeresselek téged, jobban, mint önmagamat, magamat is csak érted, s benned mindazokat, akik igazán szeretnek téged, ahogy kívánja a szeretetnek belőled kiragyogó törvénye. A szeretet gyors, őszinte, figyelmes, víg és kedves, erős, türelmes, hűséges, okos, kitartó, bátor, sosem keresi önmagát. Mert amint valaki önmagát keresi, a szeretetből kihullik. Körültekintő a szeretet, alázatos és törvénytudó, nem puha, nem könnyelmű, nem hiábavalóságokra törekvő, józan, tiszta, állhatatos, nyugodt és minden érzékre vigyázó. A szeretet kész a meghajlásra, engedelmes az elöljáróknak, magát hitványnak és semmitérőnek hiszi, Istenhez fordul nagy figyelemmel, hálával, mindig benne bízik és remél, még akkor is, amikor élményszerűen nem ragadja meg Isten közelségét, hiszen fájdalom nélkül nincs élő szeretet. Aki nem kész arra, hogy mindent elviseljen, és azt tegye, amit kedvese akar, nem méltó arra, hogy szerelmesnek nevezzék. Az igaz szerelmesnek kedveséért minden kemény és keserves megpróbáltatást örömest kell vállalnia, és semmi ellene ható erő miatt sem szabad eltántorodnia tőle. 

 

Cap. 5. De mirabili affectu divini amoris.

1. 

Benedico te, Pater cælestis, Pater Domini mei Jesu Christi, qui mei pauperis dignatus es recordari. O, Pater misericordiarum, et Deus totius consolationis, gratias tibi ago, qui me indignum omni consolatione quandoque tua recreas consolatione. Benedico te semper et glorifico cum unigenito Filio tuo, et Spiritu Sancto paracleto in sæcula sæculorum, amen. Eia, Domine Deus, meus amator sancte, cum tu veneris in cor meum, exultabunt omnia interiora mea. Tu es gloria mea et exultatio cordis mei, tu spes mea et refugium in die tribulationis meæ.

2. 

Sed quia adhuc debilis sum in amore et impefectus in virtute, ideo necesse habeo confortari et consolari. Propterea visita me sæpius, et instrue disciplinis tuis. Libera me a passionibus pravis et malis, et sana cor meum ab omnibus affectionibus inordinatis, ut intus sanatus et bene purgatus aptus efficiar ad amandum, fortis ad patiendum, stabilis ad perseverandum.

3. 

Magna res est amor, magnum omnino bonum quod solum leve facit esse onerosum, et fert æqualiter omne inæquale: nam onus sine onere portat, et omne amarum dulce ac sapidum efficit. Amor Jesu nobilis ad magna operanda impellit, et desideranda semper perfectiora excitat. Amor vult esse sursum, nec ullis infimis rebus retineri. Amor vult esse liber, et ab omni mundana affectione alienus, ne internus ejus impediatur aspectus; ne per aliquod commodum temporale implicationes sustineat, aut per incommodum succumbat. Nil dulcius est amore, nil fortius, nil altius, nil latius, nil jucundius, nil plenius, nil melius in cælo et in terra, quia amor a Deo natus est, nec potest nisi in Deo super omnia creata quiescere.

4. 

Amans volat, currit, lætatur, liber est, et non tenetur. Dat omnia pro omnibus, et habet omnia in omnibus, quia in uno summo super omnia quiescit, ex quo omne bonum fluit et procedit. Non respicit ad dona, sed ad donantem se convertit super omnia bona. Amor sæpe modum nescit, sed super omne bonum fervescit. Amor onus non sentit, labores non reputat, plus affectat, quam valet, de impossibilitate non causatur, quia cuncta sibi licere posse arbitratur. Valet igitur ad omnia, et multa implet, et effectui mancipat. Ubi vero amans deficit et jacet, amor vigilat, et dormiens dormitat, fatigatus non laxatur, arctatus non arctatur, territus non conturbatur, sed, sicut vivax flamma et ardens favilla, sursum erumpit secureque pertransit.

5. 

Si quis amat, novit quid hæc vox clamat. Magnus clamor in auribus Dei est ardens affectus animæ, quæ dicit. Deus, Deus meus, amor meus, tu totus meus, et ego tuus.

6. 

Dilata me in amore, ut discam interiori cordis ore degustare, quam suave sit amare et in amore liquefieri et natare. Tenear amore vadens supra me præ nimio fervore et stupore. Cantem amoris canticum; sequar te dilectum meum in altum. Deficit in laude tua anima mea, jubilans ex amore. Amem te plus quam me, nec me nisi propter te, et omnes in te, qui vere amant te, sicut jubet lex amoris, lucens ex te.

7. 

Est amor velox, sincerus, pius, prudens, longanimis, virilis, et seipsum nunquam quærens. Ubi enim seipsum aliquis quærit, ibi ab amore cadit. Est amor circumspectus, humilis et rectus, non mollis, non levis nec vanis intendens rebus, sobrius, stabilis, castus, quietus, et in cunctis sensibus custoditus. Est amor subjectus et obediens Prælatis, sibi vilis et despectus, Deo devotus et gratificus fidens, et semper sperans in eo, etiam cum sibi non sapit Deus, quia sine dolore non vivitur in amore.

8. 

Qui non est paratus omnia pati, et ad voluntatem stare dilecti, non est dignus amator appellari. Oportet amantem omnia dura et amara propter dilectum libenter amplecti, nec ob contraria accidentia ab eo deflecti.

CHAPTER V

Of the wonderful power of the Divine Love

1.

I bless Thee, O Heavenly Father, Father of my Lord Jesus Christ, for that Thou hast vouchsafed to think of me, poor that I am. O, Father of Mercies and God of all comfort,(1) I give thanks unto Thee, who refreshest me sometimes with thine own comfort, when I am unworthy of any comfort. I bless and glorify Thee continually, with thine only begotten Son and the Holy Ghost, the Paraclete, for ever and ever. O Lord God, Holy lover of my soul, when Thou shalt come into my heart, all my inward parts shall rejoice. Thou art my glory and the joy of my heart. Thou art my hope and my refuge in the day of my trouble.

2. 

But because I am still weak in love and imperfect in virtue, I need to be strengthened and comforted by Thee; therefore visit Thou me often and instruct me with Thy holy ways of discipline. Deliver me from evil passions, and cleanse my heart from all inordinate affections, that, being healed and altogether cleansed within, I may be made ready to love, strong to suffer, steadfast to endure.

3. 

Love is a great thing, a good above all others, which alone maketh every heavy burden light, and equaliseth every inequality. For it beareth the burden and maketh it no burden, it maketh every bitter thing to be sweet and of good taste. The surpassing love of Jesus impelleth to great works, and exciteth to the continual desiring of greater perfection. Love willeth to be raised up, and not to be held down by any mean thing. Love willeth to be free and aloof from all worldly affection, lest its inward power of vision be hindered, lest it be entangled by any worldly prosperity or overcome by adversity. Nothing is sweeter than love, nothing stronger, nothing loftier, nothing broader, nothing pleasanter, nothing fuller or better in heaven nor on earth, for love was born of God and cannot rest save in God above all created things.

4. 

He who loveth flyeth, runneth, and is glad; he is free and not hindered. He giveth all things for all things, and hath all things in all things, because he resteth in One who is high above all, from whom every good floweth and proceedeth. He looketh not for gifts, but turneth himself to the Giver above all good things. Love oftentimes knoweth no measure, but breaketh out above all measure; love feeleth no burden, reckoneth not labours, striveth after more than it is able to do, pleadeth not impossibility, because it judgeth all things which are lawful for it to be possible. It is strong therefore for all things, and it fulfilleth many things, and is successful where he who loveth not faileth and lieth down.

5. 

Love is watchful, and whilst sleeping still keepeth watch; though fatigued it is not weary, though pressed it is not forced, though alarmed it is not terrified, but like the living flame and the burning torch, it breaketh forth on high and securely triumpheth. If a man loveth, he knoweth what this voice crieth. For the ardent affection of the soul is a great clamour in the ears of God, and it saith: My God, my Beloved! Thou art all mine, and I am all Thine.

6. 

Enlarge Thou me in love, that I may learn to taste with the innermost mouth of my heart how sweet it is to love, to be dissolved, and to swim in love. Let me be holden by love, mounting above myself through exceeding fervour and admiration. Let me sing the song of love, let me follow Thee my Beloved on high, let my soul exhaust itself in Thy praise, exulting with love. Let me love Thee more than myself, not loving myself except for Thy sake, and all men in Thee who truly love Thee, as the law of love commandeth which shineth forth from Thee.

7. 

Love is swift, sincere, pious, pleasant, gentle, strong, patient, faithful, prudent, long-suffering, manly, and never seeking her own; for wheresoever a man seeketh his own, there he falleth from love. Love is circumspect, humble, and upright; not weak, not fickle, nor intent on vain things; sober, chaste, steadfast, quiet, and guarded in all the senses. Love is subject and obedient to all that are in authority, vile and lowly in its own sight, devout and grateful towards God, faithful and always trusting in Him even when God hideth His face, for without sorrow we cannot live in love.

8. 

He who is not ready to suffer all things, and to conform to the will of the Beloved, is not worthy to be called a lover of God. It behoveth him who loveth to embrace willingly all hard and bitter things for the Beloved’s sake, and not to be drawn away from Him because of any contrary accidents.

(1) 2 Corinthians i. 3.

Qui non est paratus omnia pati, et ad voluntatem stare dilecti, non est dignus amator appellari. Oportet amantem omnia dura et amara propter dilectum libenter amplecti, nec ob contraria accidentia ab eo deflecti.