48.
Az örökkévalóság napjának fölvirradása és a jelen élet szűkös volta
Örökélet egyetlen,
véget nem érő
napja
Hiszen tündöklik
már: fogyhatatlan
fénnyel és ragyogással
a szentek előtt:
O, dies æternitatis clarissima, quam nox non obscurat, sed summa veritas semper irradiat. Dies semper læta, semper secura et nunquam statum mutans in contraria.
bűnös
nem volna - senki meg sem
halna.
Stipendia enim peccati mors gratia autem Dei vita aeterna in Christo Iesu Domino nostro.
Ők a 'filozófia
kórusa':
dignusque sit angelicis interesse choris
- miben
fáradozzanak azok,
akik az erény
csúcsára kívánnak jutni,
és lelküket a Lélek
méltó edényévé akarják avatni.-
sütkérezik alatta
A Sátán napja alatt.
O, qundo erit finis horum multorum laborum? Quando liberabor a misera servitute vitiorum?
I.
Ó boldog otthon: mennyei város! Ó örökélet egyetlen, véget nem érő napja, amelyre éjszaka sosem borul, hanem mindig a legfőbb igazság sugara világosít meg. Mindig vidám, mindig bátorságos nap, amelynek állapota sosem fordul az ellenkezőjére. Ó bár fölvirradt volna ez a nap, és minden elmúlandónak volna vége! Hiszen tündöklik már: fogyhatatlan fénnyel, ragyogással – a szentek előtt, de a földön zarándoklóknak csak messziről, tükör által. A mennyei polgárok már tudják, milyen örvendetes nap ez, Évának számkivetésben élő fiai pedig siratják, milyen keserves és csüggesztő ez a földi élet. A földi élet napjai kevés számúak és gonoszak, fájdalom és szűkölködés a jellemzőjük. Azokban az embert ezer bűn beszennyezi, ezerféle szenvedély háborgatja; ezernyi félelem bénítja, ezer meg ezer gond megosztja, sokfelé ágazó kíváncsiság szétszórja, sok hiúság rabbá teszi, sok tévedés elzárja előle a kilátást, sok munka őrli, kísértés görnyeszti, gyönyör lankasztja, ínség hervasztja. Ó, mikor lesz vége mind e rossznak, mikor szabadulok meg a vétkek nyomorúságos rabságából? Mikor lesz az, Uram, hogy már egyedül csak te jársz az eszemben, s teljesen benned örvendezem? Mikor omlik le körülem minden akadály, mikor szabadulok meg test és lélek minden koloncától? Mikor köszönt rám a szilárd, meg nem zavarható és biztonságos béke, az a benn és künn egyformán nyugalmat teremtő, az a mindenfelől erős? Áldott Jézus, mikor jutok a te látásodra, mikor szemlélhetem a te országodnak dicsőségét, mikor leszel nekem mindenben mindenem? Ó mikor fogadsz magadhoz a te országodba, amelyet öröktől fogva elkészítettél azoknak, akiket szeretsz? Most magamra hagytál: ellenséges földön, szegényen, számkivetetten. Itt mindennapos a küzdelem, folytonos kárvallás az élet.
II.
Vigasztalj meg számkivetettségemben, enyhítsd fájdalmamat, mert hozzád sóhajt minden vágyakozásom. Hisz csak teher nekem minden, amit evilág vigasztalásomra fölkínál. Vágyva vágyom arra, hogy veled igazán és boldogan egyesüljek, de nem tudlak megragadni. Osztályrészemnek választom, hogy ahhoz ragaszkodjam, ami mennyei, mégis földhöz nyom mindenféle evilági ügy, meg nem fékezett ösztönös hajlandóság. Azt kívánom, hogy lélekkel mindennek fölébe nőjek, tetszik, nem tetszik, mégis sokszor alul maradok – test törvénye szerint. Így viaskodom, én szerencsétlen ember önmagammal, és magamnak terhe lettem, mert lelkem fölfelé vágyakozik, testem meg lefelé tart. Ó, mit kínlódom magamban, míg lelkemben a mennyei igazságokat forgatom, s a test rendetlensége imádságomban egykettőre megzavar. Én Istenem, ne távozzál el tőlem, haragodban el ne hagyd a te szolgádat. Sújtsd el tündöklő villámodat, és szórd szét ezeket: lődd ki nyilaidat, hogy az ellenség minden zavaró képe elfoszoljon. Gyűjtsd magadhoz egész érdeklődésemet, add, hogy elfeledjek minden evilági dolgot, segíts, hogy a vétkeknek elmémbe kapaszkodó elképzelését gyorsan elutasítsam, megutáljam. Jöjj, segíts meg, örök Igazság, hogy semmi hívság meg ne tántorítson, lépj be hozzám, gyöngéden, hatalmasan, és orcád elől fusson el minden, ami tisztátalan. Bocsáss is meg nekem, nézd el irgalmasan, hogy imádkozás közben annyiszor másra gondolok, nem terád. Mert őszintén megvallom, hogy többnyire nagyon szétszórt vagyok. Igen sokszor nem ott vagyok, ahol test szerint állok vagy ülök, inkább ott, ahová gondolataim elragadnak. Én ott vagyok, ahol eszem jár, eszem meg többnyire ott jár, ahol az van, amit szeretek. Gyakran eszembe ötlik, ami természet szerint örömömre van, aminek használata gyönyörűséget szerez. Hiszen kimondtad kereken, örök Igazság: Ahol a kincsed, ott a szíved is. Ha a mennyországot szeretem, szívesen forgatom elmémben a mennyei dolgokat. Ha a világot szeretem, a világi szerencsén örvendezem, és szomorkodom a benne adódó viszontagságokon. Ha a testet szeretem, képzeletemben gyakran járnak a testi örömök. Ha a lelket szeretem, abban lelem boldogságomat, hogy a lelki dolgokon elmélkedjem. Mert amit csak szeretek, arról szívesen beszélek, hallok, s az efféléknek képét örömest viszem haza magammal. De boldog az az ember, aki a te kedvedért, Uram, elköszön minden teremtménytől, erőszakot vesz a természeten, és a test érzéki kívánságait a lélek buzgóságával keresztre feszíti, hogy eszmélése felhőtlen legyen, és neked tiszta imádsággal áldozzon, méltón az angyalok kórusában való részesedésre, mert magában s maga körül mindent eltüntetett, ami földi.
Cap. 48.
De die æternitatis, et hujus vitæ angustiis.
1.
Supernæ civitatis mansio beatissima. O, dies æternitatis clarissima, quam nox non obscurat, sed summa veritas semper irradiat. Dies semper læta, semper secura et nunquam statum mutans in contraria. O, utinam dies illa illuxisset, et cuncta hæc temporalia finem accepissent. Lucet quidem Sanctis perpetua claritate splendida, sed non nisi a longe per speculum peregrinanatibus in terra.
2.
Norunt cæli cives, quam gaudiosa sit illa; gemunt exules filii Evæ quod amara et tædiosa sit ista. Dies hujus temporis parvi et mali, pleni doloribus et angustiis: ubi homo multis peccatis inquinatur, multis passionibus irretitur, multis timoribus stringitur, multis curis distenditur, et multis curiositatibus distrahitur, multis vanitatibus implicatur, multis erroribus circumfunditur, multis laboribus atteritur, multis tentationibus gravatur, deliciis enervatur, egestate cruciatur.
3.
O, qundo erit finis horum multorum laborum? Quando liberabor a misera servitute vitiorum? Quando memorabor, Domine, tui solius? Quando ad plenum lætabor in te? Quando ero sine omni impedimento in vera libertate, sine omni gravamine mentis, et corporis? Quando erit pax solida, pax imperturbabilis et secura pax intus et foris, pax ab omni parte firma? Jesu bone, quando stabo ad videndum te? Quando contemplabor regni tui gloriam? Quando eris mihi omnia in omnibus? O, quando ero tecum in regno tuo, quod præparasit dilectis tuis ab æterno? Relictus sum pauper et exul in terra hostili, ubi bella quotidiana et infortunia maxima.
4.
Consolare exilium meum, mitiga dolorem meum, quia ad te suspirat omne desiderium meum. Nam onus totum mihi est, quidquid hic mundus offert ad solatium, desidero te intime frui, sed nequeo apprehendere. Opto inhærere cælestibus, sed deprimunt res temporales, et immortificatæ passiones. Mente omnibus rebus superesse opto, carni autem invite subesse cogor. Sic ego infelix homo mecum pugno et factus sum mihimetipsi gravis, dum spiritus sursum, et caro quærit esse deorsum.
5.
O, quid intus patior, dum mente cælestia tracto et mox carnalium tentationum et cogitationum turba occurit oranti. Deus meus, ne elongeris a me neque declines in ira a servo tuo. Fulgura coruscationem tuam et dissipa eas, emitte safittas tuas et conturbentur omnes phantasiæ inimici. Recollige omnes sensus meo ad te; fac me oblivisci omnium mundanorum; da cito abjicere et contemnere phantasmata vitiorum. Succurre mihi, æterna Veritas, ut nulla me moveat vanitas. Adveni, cælestis suavitas, et fugiat a facie tua omnis impuritas. Ignosce quoque mihi, et misericorditer indulge, quoties præter te aliud in oratione revolvo. Confiteor etenim vere, quia valde distracte me habere consuevi. Nam ibi multoties non sum, ubi corporaliter sto, aut sedeo, sed ibi magis sum, ubi cogitationibus feror. Ibi sum, ubi cogitatio mea est; ubi est frequenter cogitatio mea, ibi est id quod amo. Hoc mihi cito occurrit, quod naturaliter delectat aut ex usu placet.
6.
Unde tu, Veritas æterna, aperte dixisti: Ubi enim est thesaurus tuus, ibi est et cor tuum. Si cælum diligo, libenter de cælestibus penso. Si mundum amo, felicitatibus mundi congaudeo, et de adversitatibus ejus tristor. Si carnem diligo, quæ carnis sunt sæpissime imaginor. Si spiritum amo, de spiritualibus cogitare delector. Quæcumque enim diligo, de his libenter loquor et audio, atque talium imagines mecum ad domum reporto. Sed beatus ille homo qui propter te, Domine, omnibus creaturis abeundi licentiam tribuit, qui naturæ vim facit et concupiscentias carnis fervore spiritus crucifigit, ut serenata conscientia, puram tibi orationem offerat, dignusque sit angelicis interesse choris, omnibus terrenis foris et intus exclusis.
CHAPTER XLVIII
Of the day of eternity and of the straitnesses of this life
1.
Oh most blessed mansion of the City which is above! Oh most clear day of eternity which the night obscureth not, but the Supreme Truth ever enlighteneth! Day always joyful, always secure and never changing its state into those which are contrary. Oh would that this day might shine forth, and that all these temporal things would come to an end. It shineth indeed upon the Saints, glowing with unending brightness, but only from afar and through a glass, upon those who are pilgrims on the earth.
2.
The citizens of heaven know how glorious that day is; the exiled sons of Eve groan, because this is bitter and wearisome. The days of this life are few and evil, full of sorrows and straits, where man is defiled with many sins, ensnared with many passions, bound fast with many fears, wearied with many cares, distracted with many questionings, entangled with many vanities, compassed about with many errors, worn away with many labours, weighed down with temptations, enervated by pleasures, tormented by poverty.
3.
Oh when shall there be an end of these evils? When shall I be delivered from the wretched slavery of my sins? When shall I be mindful, O Lord, of Thee alone? When shall I rejoice in Thee to the full? When shall I be in true liberty without any impediment, without any burden on mind or body? When shall there be solid peace, peace immovable and secure, peace within and without, peace firm on every side? Blessed Jesus, when shall I stand to behold Thee? When shall I gaze upon the glory of Thy kingdom? When shalt Thou be to me all in all? Oh when shall I be with Thee in Thy Kingdom which Thou hast prepared from the foundation of the world for them that love Thee? I am left destitute, an exile in a hostile land, where are daily wars and grievous misfortunes.
4.
Console my exile, mitigate my sorrow, for towards Thee all my desire longeth. For all is to me a burden, whatsoever this world offereth for consolation. I yearn to enjoy Thee intimately, but I cannot attain unto it. I long to cleave to heavenly things, but temporal things and unmortified passions press me down. In my mind I would be above all things, but in my flesh I am unwillingly compelled to be beneath them. So, wretched man that I am, I fight with myself, and am made grievous even unto myself, while the spirit seeketh to be above and the flesh to be beneath.
5.
Oh how I suffer inwardly, while with the mind I discourse on heavenly things, and presently a crowd of carnal things rusheth upon me whilst I pray. My God, be not Thou far from me, nor depart in wrath from Thy servant. Cast forth Thy lightning and scatter them; send out Thine arrows,(1) and let all delusions of my enemy be confounded. Recall my senses unto Thyself, cause me to forget all worldly things; grant me quickly to cast away and despise the imaginations of sin. Succour me, O Eternal Truth, that no vanity may move me. Come unto me, O Heavenly Sweetness, and let all impurity flee from before Thy face. Pardon me also, and of Thy mercy deal gently with me, whensoever in prayer I think on anything besides Thee; for truly I confess that I am wont to be continually distracted. For often and often, where in the body I stand or sit, there I myself am not; but rather am I there, whither I am borne by my thoughts. Where my thought is, there am I; and there commonly is my thought where that which I love is. That readily occurreth to me, which naturally delighteth, or pleaseth through custom.
6.
Wherefore Thou, who art the Truth, hast plainly said, Where your treasure is, there will your heart be also.(2) If I love heaven, I gladly meditate on heavenly things. If I love the world, I rejoice in the delights of the world, and am made sorry by its adversities. If I love the flesh, I am continually imagining the things which belong to the flesh; if I love the spirit, I am delighted by meditating on spiritual things. For whatsoever things I love, on these I readily converse and listen, and carry home with me the images of them. But blessed is that man who for Thy sake, O Lord, is willing to part from all creatures; who doth violence to his fleshly nature and crucifieth the lusts of the flesh by the fervour of his spirit, so that with serene conscience he may offer unto Thee a pure prayer, and be made worthy to enter into the angelic choirs, having shut out from himself, both outwardly and inwardly, all worldly things.
(1) Psalm lxxi. 12. (2) Matthew vi. 21.
 |
| Supernæ civitatis mansio beatissima. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése