50.
Az embernek elhagyatottságában Isten kezébe kell ajánlania magát
Hetvenhétszerhétszerszer
bárki kezétől
bárahányszor hagyod és
engeded, hogy 'az'
megessék.
Est hæc enim gratia ad amicum tuum, pati et tribulari in mundo pro amore to, quotiescumque et a quocumque et quomodocumque id permiseris fieri.
Nincs menekvés
akárhogy is - jelen Lesz:
ki-ki annyi, és nem több
amennyit Te szemedben
ér'.
Nam quantum unusquisque est in oculis tuis
I.
Uram, Istenem, mennyei szent Atyám, légy áldott most és mindörökké! Amint akartad, úgy lett, és amit te cselekszel, mind jó. Benned legyen szolgádnak öröme, ne önmagában vagy valami másban, mert egyedül te vagy az igazi öröm, te vagy az én reményem és koronám, vigasságom és tisztességem, én Uram. Mije van a te szolgádnak, azon túl, amit tőled kapott s meg nem érdemelt? A tiéd minden, amit adtál, amit alkottál. Szegény vagyok én, és ifjúságomtól fogva fáradok, lelkem néha úgy megszomorodik, hogy sírnom kell miatta, máskor meg magára is haragudnia kell, annyi rendetlen kívánság ébred benne. Vágyva vágyom a béke örömére, óhajtom a te fiaidnak békességét, akiket vigasztalásod fényében terelgetsz. Ha békességet adsz, ha szent örömmel árasztasz el, a te szolgád lelkét énekszó tölti be, áhítatos lesz dicséretedben. De ha magadtól megfosztasz, mint gyakran tenni szoktad, képtelen vagyok arra, hogy fussak parancsaid útján, inkább megroskad a térdem, hogy a mellemet verjem, mert nem vagyok már olyan, mint tegnap, tegnapelőtt, amikor homlokomon ragyogott a te világosságod, és a rám zúduló kísértésektől szárnyaid árnyéka oltalmazott.
II.
Igazságos és mindenkor dicséretre méltó Atya: eljött az óra, hogy próbára vettessék a te szolgád. Szeretni való Atya, méltó, hogy ebben az órában valamit szenvedjen érted a te szolgád. Örökké tisztelendő Atya, ütött az óra, amelynek elérkezését öröktől fogva eltervezted, hogy egy kis időre külsőképpen elbukjék a te szolgád, de belsőleg mindig veled éljen. Valameddig semmibe vegyék, megalázzák és megfogyatkozzék az emberek előtt, szenvedés, betegség törje meg, hogy az új nap hajnalán újra föltámadjon veled, és mennyei dicsőségbe öltözzék. Szent Atya, te rendelted és akartad így, az lett, amit kiszabtál. Mert kegyelem az a te barátod számára, hogy a világban szenvedhet és zaklattatást állhat ki teérted: bárakárhányszor, bárakárki kezétől engeded, hogy az megessék. A te elhatározásod, a te gondviselésed nélkül s ok nélkül semmi sincs a földön. Jó nekem, Uram, hogy megaláztál, hadd tanuljam rendeléseidet, és elvessem magamtól szívemnek minden fölfuvalkodását és kevélységét. Hasznomra van az, hogy szégyen borítja arcomat, így inkább nálad keresek majd vigasztalást, mint az emberek között. Mert megtanultam ebből a te kifürkészhetetlen ítéletedtől való félelmet, ki az igaz embert együtt ostorozod a hamissal, de nem méltányosság és igazság nélkül. Hála neked, hogy nem könyörültél azon, ami rossz bennem, hanem keserves csapásokkal sújtottál, megsebesítve, falak közé zárva kívül és belül. Nincs, aki megvigasztaljon, mind azok között, akik az ég alatt vannak, csak te, Uram, Istenem, lelkek mennyei orvosa, aki megsebesítesz és meggyógyítasz, az alvilágba vezetsz és visszahozol. Fegyelmező kezed rajtam, és még a vessződ is okulásom. Íme, kedves Atyám, kezedben vagyok én, javító vessződ alatt meghajolok, üsd a hátamat és a nyakamat, hogy görcsös akaratom akaratodhoz hajlítsam. Tégy kezes és alázatos tanítványoddá, amint tenni szoktad, hogy mindenben kívánságod szerint járjak-keljek. Magamat s mindenemet megjavításra neked ajánlom, jobb itt dorgáltatnom, mint a másvilágon. Te mindent tudsz és számon tartasz, semmi sem marad rejtve előtted az ember lelkiismeretében. A jövendő dolgokat tudod, mielőtt megvalósulnak, nincs szükséged rá, hogy valaki tanítson vagy figyelmeztessen arra, ami a világban történik. Te tudod, mi szolgál előmenetelemre, és mekkora zaklatásra van szükségem, hogy a bűnök rozsdája letisztuljon rólam. Tégy velem a te kedves jó akaratod szerint, és ne utáld meg bűnös életemet, senki jobban és világosabban nem ismeri azt, mint egyedül te. Add meg nekem Uram, hogy tudjam, amit tudnom kell, azt szeressem, amit szeretnem kell, azt dicsérjem, ami neked leginkább tetszik, azt becsüljem, ami előtted drága, s vessem meg azt, amit a te szemed szennyesnek lát. Ne engedd, hogy a szemnek külső látása szerint ítéljek, sem hogy az avatatlan emberek fülének hallása szerint nyilatkozzam, hanem igaz ítélettel tegyek különbséget láthatók és szellemiek között, s a te tetszésedet, akaratodat keressem mindig mindenek fölött. Az emberek szimata gyakran megcsalódik, amikor ítéletet kell mondani, evilág barátai is csalódnak, amikor annyira szeretik azt, ami látható. Miben lesz attól jobb az ember, ha a másik ember nagyobbnak tartja? Csalatkozó a másik csalatkozót, hiú a hiút, vak a vakot, tökéletlen a tökéletlent csapja be, ha dicsőíti, s ha alaptalanul dicséri, igazat szólva, inkább meggyalázza. Mert azt mondja az alázatos Szent Ferenc: ki-ki annyi, és nem több amennyit a te szemedben ér.
Cap. 50.
Qualiter homo defolatus debet se in manus Dei offerre.
1.
Domine Deus, sancte Pater, sis nunc et in æternum benedictus, quia sicut vis ita factum est, et quod facis bonum est. Lætetur in te servus tuus, non in se, nec in aliquo alio, quia tu solus lætitia vera, tu spes mea, et corona mea, tu gaudium meum, et honor meus, Domine. Quid habet servus tuus, nisi quod a te accepit, etiam sine merito suo? Tua sunt omnia, quæ dedisti et quæ fecisti. Pauper sum et in laboribus a juventute mea, et contristatur anima mea, nonnunquam usque ad lacrymas, quandoque etiam conturbatur spiritus meus a se propter imminentes passiones.
2.
Desidero pacis agudium, filiorum tuorum pacis flagito, qui in lumine consolationis a te pascuntur. Si das pacem, si gaudium sanctum infundis, erit anima servi tui plena modulatione, et devota in laude tua. Sed si te subtraxeris sicut sæpissime soles, non poterit currere viam mandatorum tuorum, sed magis ad tundendum pectus genua incurvantur, quia non est illi sicut heri, et nudiustertius, quando lucebat lucerna tua super caput ejus, et sub umbra alarum tuarum protegebatur a tentationibus irruentibus.
3.
Pater juste, et semper laudande, venit hora, ut probetur servus tuus. Pater amande, dignum est, ut hora hac patiatur pro te aliquid servus tuus. Pater perpetuo venerande, venit hora quam ab æterno præsciebas affuturam, ut ad modicum tempus succumbat foris servus tuus; vivat vero semper apud te intus, paululum vilipendatur, humilietur et deficiet coram hominibus, passionibus conteratur et languoribus, ut iterum tecum in aurora lucis novæ resurgat, et in cælestibus clarificetur. Pater sancte, tu sic ordinasti, et sic voluisti, et hoc factum est quod præcepisti.
4.
Est hæc enim gratia ad amicum tuum, pati et tribulari in mundo pro amore to, quotiescumque et a quocumque et quomodocumque id permiseris fieri. Sine consilio et providentia tua, et sine causa nihil fit in terra. Bonum mihi, Domine, quod humiliasti me ut discam justificationes tuas, et omnes elatines cordis atque præsumtiones abjiciam. Utile michi, quod confusio cooperuit faciem meam, ut te potius quam homines ad consolandum requiram. Didici etiam ex hoc inscrutabile judicium tuum expavescere, qui affligis justum cum impio, sed non sine æquitate et justitia.
5.
Gratias tibi, quia non pepercisti malis meis, sed attrivisti me verberibus amaris, infligens dolores et immittens angustias foris et intus. Non est qui me consoletur ex omnibus quæsub cælo sunt, nisi tu, Domine Deus meus, cælestis medicus animarum, qui percutis et sanas, deducis ad inferos et reducis. Disciplina tua super me et virga tua ipsa me docebit.
6.
Ecce, Pater dilecte, in manibus tuis ego sum; sub virga correctionis tuæ me inclino: percute dorsum meum et collum meum, ut incurvem ad voluntatem tuam tortuositatem meam. Fac me pium et humilem discipulum, sicut bene facere consuevisti, ut ambulem ad omnem nutum tuum. Tibi me et omnia mea ad corrigendum committo: melius est hic corripi quam in futuro. Tu scis omnia et singula, et nihil te latet in humana conscientia. Antequam fiant, nosti ventura, et non opus tibi est ut quis te doceat aut admoneat de his quæ fiunt in terra. Tu scis quid expediat ad profectum meum et quantum deservit tribulatio ad rubiginem vitiorum purgandum. Fac mecum desideratum beneplacitum tuum et ne despicias peccaminosam vitam meam, nulli melius et clarius quam tibi soli notam.
7.
Da mihi, Domine, scire quod sciendum est, hoc amare quod amandum est, hoc laudare quod tibi summe placet, hoc reputare quod tibi prætiosum apparet, hoc vituperare quod tibi sordescit. Non me sinas secundam visionem oculorum exteriorum judicare, neque secundum auditum aurium hominum imperitorum sententiare: sed in judicio vero de visibilibus et spiritualibus discernere atque super omnia voluntatem beneplaciti tui semper inquirere.
8.
Falluntur sæpe hominum sensus in judicando; falluntur et amatores sæculi visibilia tantummodo amando. Quid enim homo inde melior, quia reputabitur ab homine major? Fallax fallacem, vanus vanum, cæcus cæcum, infirmus infirmum decipit, dum exaltat et veraciter magis confundit, dum inaniter laudat. Nam quantum unusquisque est in oculis tuis, tantum est et non amplius, ait humilis sanctus Franciscus.
CHAPTER L
How a desolate man ought to commit himself into the hands of God
1.
O Lord, Holy Father, be Thou blessed now and evermore; because as Thou wilt so it is done, and what Thou doest is good. Let Thy servant rejoice in Thee, not in himself, nor in any other; because Thou alone art the true joy, Thou art my hope and my crown, Thou art my joy and my honour, O Lord. What hath Thy servant, which he received not from Thee, even without merit of his own? Thine are all things which Thou hast given, and which Thou hast made. I am poor and in misery even from my youth up,(1) and my soul is sorrowful unto tears, sometimes also it is disquieted within itself, because of the sufferings which are coming upon it.
2.
I long after the joy of peace; for the peace of Thy children do I beseech, for in the light of Thy comfort they are fed by Thee. If Thou give peace, if Thou pour into me holy joy, the soul of Thy servant shall be full of melody, and devout in Thy praise. But if Thou withdraw Thyself as too often Thou art wont, he will not be able to run in the way of Thy commandments, but rather he will smite his breast and will bow his knees; because it is not with him as yesterday and the day before, when Thy candle shined upon his head,(2) and he walked under the shadow of Thy wings,(3) from the temptations which beset him.
3.
O Father, righteous and ever to be praised, the hour cometh when Thy servant is to be proved. O beloved Father, it is well that in this hour Thy servant suffer somewhat for Thy sake. O Father, evermore to be adored, as the hour cometh which Thou foreknewest from everlasting, when for a little while Thy servant should outwardly bow down, but always live inwardly with Thee; when for a little while he should be little regarded, humbled, and fail in the eyes of men; should be wasted with sufferings and weaknesses, to rise again with Thee in the dawn of the new light, and be glorified in the heavenly places. O Holy Father, thou hast ordained it so, and so hast willed it; and that is done which Thou Thyself hast commanded.
4.
For this is Thy favour to Thy friend, that he should suffer and be troubled in the world for Thy love’s sake, how often soever, and by whomsoever and whosoever Thou hast suffered it to be done. Without Thy counsel and providence, and without cause, nothing cometh to pass on the earth. It is good for me, Lord, that I had been in trouble, that I may learn Thy statutes,(4) and may cast away all pride of heart and presumption. It is profitable for me that confusion hath covered my face, that I may seek to Thee for consolation rather than unto men. By this also I have learned to dread Thine unsearchable judgment, who afflictest the just with the wicked, but not without equity and justice.
5.
Thanks be unto Thee, because Thou hast not spared my sins, but hast beaten me with stripes of love, inflicting pains, and sending troubles upon me without and within. There is none who can console me, of all things which are under heaven, but Thou only, O Lord my God, Thou heavenly Physician of souls, who dost scourge and hast mercy, who leadest down to hell and bringest up again.(5) Thy discipline over me, and Thy rod itself shall teach me.
6.
Behold, O beloved Father, I am in Thy hands, I bow myself under the rod of Thy correction. Smite my back and my neck that I may bend my crookedness to Thy will. Make me a pious and lowly disciple, as Thou wert wont to be kind, that I may walk according to every nod of Thine. To Thee I commend myself and all that I have for correction; better is it to be punished here than hereafter. Thou knowest all things and each of them; and nothing remaineth hid from Thee in man’s conscience. Before they are, thou knowest that they will be, and Thou needest not that any man teach Thee or admonish Thee concerning the things which are done upon the earth. Thou knowest what is expedient for my profit, and how greatly trouble serveth unto the scrubbing off the rust of sin. Do with me according to Thy desired good pleasure, and despise not my life which is full of sin, known to none so entirely and fully as to Thee alone.
7.
Grant me, O Lord, to know that which ought to be known; to love that which ought to be loved; to praise that which pleaseth Thee most, to esteem that which is precious in Thy sight, to blame that which is vile in Thine eyes. Suffer me not to judge according to the sight of bodily eyes, nor to give sentence according to the hearing of the ears of ignorant men; but to discern in true judgment between visible and spiritual things, and above all things to be ever seeking after the will of Thy good pleasure.
8.
Oftentimes the senses of men are deceived in judging; the lovers of the world also are deceived in that they love only visible things. What is a man better because by man he is reckoned very great? The deceiver deceiveth the deceiver, the vain man the vain, the blind man the blind, the weak man the weak, when they exalt one another; and in truth they rather put to shame, while they foolishly praise. For as humble St. Francis saith, “What each one is in Thine eyes, so much he is, and no more.”
(1) Psalm lxxxviii. 15. (2) Job xxix. 3. (3) Psalm xvii. 8. (4) Psalm cxix. 71. (5) Job xiii. 2.
 |
| Nam quantum unusquisque est in oculis tuis. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése