Surge, amica mea, speciosa mea, et veni! - Kelj fel, szerelmem, szépségem, és jöjj! X. ~ Quia fortis est ut mors dilectio. / Ne suscitetis neque evigilare faciatis dilectam, donec ipsa velit.

  X.    Quia fortis est ut mors dilectio.     Halottnak sok a dolga -  szívükben élni  egyet jelent:  Életet  szent és gyötrelmes  útján sik...

2026/06/07

ΕΚΚΛΗΣΙΑΣΤΗΣ 3. ~ Καὶ εἶδον ὅτι οὐκ ἔστιν ἀγαθὸν εἰ µὴ ὃ εὐφρανθήσεται ὁ ἄνθρωπος ἐν ποιήµασιν αὐτοῦ, ὅτι αὐτὸ µερὶς αὐτοῦ· ὅτι τίς ἄξει αὐτὸν τοῦ ἰδεῖν ἐν ᾧ ἐὰν γένηται µετ’ αὐτόν;



ΕΚΚΛΗΣΙΑΣΤΗΣ 3. 


 

Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt:Van ideje a születésnek és a halálnak; ideje az ültetésnek és az ültetvény kiszedésének.Ideje az ölésnek és ideje a gyógyításnak; ideje a bontásnak és ideje az építésnek.Ideje a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a táncnak.Ideje a kő eldobálásának, és ideje a kő összeszedésének; ideje az ölelkezésnek, és ideje az öleléstől való tartózkodásnak.Ideje a keresésnek, és ideje az elveszítésnek; ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak.Ideje az eltépésnek, és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak.Ideje a szeretetnek, és ideje a gyűlöletnek; ideje a háborúnak, és ideje a békének.Mi haszna van a munkálkodónak abból, hogy fáradozik?Elnéztem a vesződséget, amit Isten az emberek fiainak ad, hogy bajlódjanak vele.Mindent ő tesz, a maga idejében. Adott ugyan nekik (némi) fogalmat az idő egész folyásáról is, de anélkül, hogy az ember elejétől végig fel tudná fogni, amit az Isten tesz.Ekkor megértettem: nem tehet jobbat az ember, mint hogy örüljön, és élvezze az életét.Mert hiszen az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik, iszik és kedvét leli a munkájában.Rájöttem: amit Isten tesz, az minden időre szól. Ahhoz nem lehet sem hozzátenni, sem semmit elvenni belőle. Isten azért tesz így, hogy féljünk tőle.Ami van, már rég megvolt, s ami lesz, már rég megvan, és Isten szereti az üldözöttet.Láttam továbbá a földön az ítélet helyét – itt bűn volt; és az igazságosság helyét – itt gonoszság.Azt mondtam hát magamban: Isten ítéletet tart mind az igaz, mind a gonosz fölött. Mert mindennek megvan a maga ideje, ami itt végbemegy.Azt mondtam magamban az emberek fiairól: hogy napfényre hozza (mivoltukat), Isten láthatóvá tette, hogy egymáshoz (csak olyanok, mint az) állatok. Mert hiszen az emberek fiainak sorsa és az állatok sorsa egy és ugyanaz a sors. Amint ezek meghalnak, meghalnak azok is. Mindben egyforma az éltető lehelet, és nincs az embernek többje, mint az állatnak. Igen, mindkettő hiábavalóság!Mindkettő ugyanarra a helyre jut. Mindkettő porból lett, és minden visszatér a porba.És ki tudja, vajon az emberek fiainak éltető lehelete fölfelé száll-e, és vajon az állatok éltető lehelete lefelé, a földbe száll-e?Így beláttam, hogy nincs jobb az ember számára, mint hogy örömét lelje munkájában, mert ez a sorsa. Mert ugyan ki juttathatja odáig, hogy lássa, mi lesz utána?


Örüljünk-e? minden 

verejtékes

munkáink gyötrelmének

Isten szerető 

rendkívül nyomasztó de

egyben felszabadító

jelenlétének és az 

akarat szárnyalása

félelmetes megasztos 

felelősségének... 

ἔγνων ὅτι οὐκ ἔστιν ἀγαθὸν ἐν αὐτοῖς εἰ µὴ τοῦ εὐφρανθῆναι καὶ τοῦ ποιεῖν ἀγαθὸν ἐν ζωῇ αὐτοῦ· 


Kell-e félnünk? Kiderül

kik vagyunk - milyen 

erő munkál bennünk: s

ítélet jön el 

ezért ránk onnan amit 

nem tudhatunk és nem is 

érezhetünk talán csak 

sejthetünk:

Mert ugyan ki 

juttathatja odáig, 

hogy mi lesz utána - lássa?

ἐπ’ αὐτῷ οὐκ ἔστιν προσθεῖναι, καὶ ἀπ’ αὐτοῦ οὐκ ἔστιν ἀφελεῖν, καὶ ὁ θεὸς ἐποίησεν, ἵνα φοβηθῶσιν ἀπὸ προσώπου αὐτοῦ. 

Καὶ εἶδον ὅτι οὐκ ἔστιν ἀγαθὸν εἰ µὴ ὃ εὐφρανθήσεται ὁ ἄνθρωπος ἐν ποιήµασιν αὐτοῦ, ὅτι αὐτὸ µερὶς αὐτοῦ· ὅτι τίς ἄξει αὐτὸν τοῦ ἰδεῖν ἐν ᾧ ἐὰν γένηται µετ’ αὐτόν; 


Τοῖς πᾶσιν χρόνος, καὶ καιρὸς τῷ παντὶ πράγµατι ὑπὸ τὸν οὐρανόν. καιρὸς τοῦ τεκεῖν καὶ καιρὸς τοῦ ἀποθανεῖν, καιρὸς τοῦ φυτεῦσαι καὶ καιρὸς τοῦ ἐκτῖ αι πεφυτευµένον, 3καιρὸς τοῦ ἀποκτεῖναι καὶ καιρὸς τοῦ ἰάσασθαι, καιρὸς τοῦ καθελεῖν καὶ καιρὸς τοῦ οἰκοδοµῆσαι, καιρὸς τοῦ κλαῦσαι καὶ καιρὸς τοῦ γελάσαι, καιρὸς τοῦ κόψασθαι καὶ καιρὸς τοῦ ὀρχήσασθαι, καιρὸς τοῦ βαλεῖν λίθους καὶ καιρὸς τοῦ συναγαγεῖν λίθους, καιρὸς τοῦ περιλαβεῖν καὶ καιρὸς τοῦ µακρυνθῆναι ἀπὸ περιλήµψεως, καιρὸς τοῦ ζητῆσαι καὶ καιρὸς τοῦ ἀπολέσαι, καιρὸς τοῦ φυλάξαι καὶ καιρὸς τοῦ ἐκβαλεῖν, καιρὸς τοῦ ῥῆξαι καὶ καιρὸς τοῦ ῥάψαι, καιρὸς τοῦ σιγᾶν καὶ καιρὸς τοῦ λαλεῖν, καιρὸς τοῦ φιλῆσαι καὶ καιρὸς τοῦ µισῆσαι, καιρὸς πολέµου καὶ καιρὸς εἰρήνης. τίς περισσεία τοῦ ποιοῦντος ἐν οἷς αὐτὸς µοχθεῖ; εἶδον σὺν τὸν περισπασµόν, ὃν ἔδωκεν ὁ θεὸς τοῖς υἱοῖς τοῦ ἀνθρώπου τοῦ περισπᾶσθαι ἐν αὐτῷ. σὺν τὰ πάντα ἐποίησεν καλὰ ἐν καιρῷ αὐτοῦ καί γε σὺν τὸν αἰῶνα ἔδωκεν ἐν καρδίᾳ αὐτῶν, ὅπως µὴ εὕρῃ ὁ ἄνθρωπος τὸ ποίηµα, ὃ ἐποίησεν ὁ θεός, ἀπ’ ἀρχῆς καὶ µέχρι τέλους. ἔγνων ὅτι οὐκ ἔστιν ἀγαθὸν ἐν αὐτοῖς εἰ µὴ τοῦ εὐφρανθῆναι καὶ τοῦ ποιεῖν ἀγαθὸν ἐν ζωῇ αὐτοῦ· καί γε πᾶς ὁ ἄνθρωπος, ὃς φάγεται καὶ πίεται καὶ ἴδῃ ἀγαθὸν ἐν παντὶ µόχθῳ αὐτοῦ, δόµα θεοῦ ἐστιν. ἔγνων ὅτι πάντα, ὅσα ἐποίησεν ὁ θεός, αὐτὰ ἔσται εἰς τὸν αἰῶνα· ἐπ’ αὐτῷ οὐκ ἔστιν προσθεῖναι, καὶ ἀπ’ αὐτοῦ οὐκ ἔστιν ἀφελεῖν, καὶ ὁ θεὸς ἐποίησεν, ἵνα φοβηθῶσιν ἀπὸ προσώπου αὐτοῦ. τὸ γενόµενον ἤδη ἐστίν, καὶ ὅσα τοῦ γίνεσθαι, ἤδη γέγονεν, καὶ ὁ θεὸς ζητήσει τὸν διωκόµενον. Καὶ ἔτι εἶδον ὑπὸ τὸν ἥ ιον τόπον τῆς κρίσεως, ἐκεῖ ὁ ἀσεβής, καὶ τόπον τοῦ δικαίου, ἐκεῖ ὁ ἀσεβής. εἶπα ἐγὼ ἐν καρδίᾳ µου Σὺν τὸν δίκαιον καὶ σὺν τὸν ἀσεβῆ κρινεῖ ὁ θεός, ὅτι καιρὸς τῷ παντὶ πράγµατι καὶ ἐπὶ παντὶ τῷ ποιήµατι. ἐκεῖ εἶπα ἐγὼ ἐν καρδίᾳ µου περὶ λαλιᾶς υἱῶν τοῦ ἀνθρώπου, ὅτι διακρινεῖ αὐτοὺς ὁ θεός, καὶ τοῦ δεῖξαι ὅτι αὐτοὶ κτήνη εἰσὶν καί γε αὐτοῖς. ὅτι συνάντηµα υἱῶν τοῦ ἀνθρώπου καὶ συνάντηµα τοῦ κτήνους, συνάντηµα ἓν αὐτοῖς· ὡς ὁ θάνατος τούτου, οὕτως ὁ θάνατος τούτου, καὶ πνεῦµα ἓν τοῖς πᾶσιν· καὶ τί ἐπερίσσευσεν ὁ ἄνθρωπος παρὰ τὸ κτῆνος; οὐδέν, ὅτι τὰ πάντα µαταιότης. τὰ πάντα πορεύεται εἰς τόπον ἕνα· τὰ πάντα ἐγένετο ἀπὸ τοῦ χοός, καὶ τὰ πάντα ἐπιστρέφει εἰς τὸν χοῦν· καὶ τίς οἶδεν πνεῦµα υἱῶν τοῦ ἀνθρώπου εἰ ἀναβαίνει αὐτὸ εἰς ἄνω, καὶ πνεῦµα τοῦ κτήνους εἰ καταβαίνει αὐτὸ κάτω εἰς γῆν; καὶ εἶδον ὅτι οὐκ ἔστιν ἀγαθὸν εἰ µὴ ὃ εὐφρανθήσεται ὁ ἄνθρωπος ἐν ποιήµασιν αὐτοῦ, ὅτι αὐτὸ µερὶς αὐτοῦ· ὅτι τίς ἄξει αὐτὸν τοῦ ἰδεῖν ἐν ᾧ ἐὰν γένηται µετ’ αὐτόν; 


Omnia tempus habent, et momentum suum cuique negotio sub caelo: tempus nascendi et tempus moriendi, tempus plantandi et tempus evellendi quod plantatum est, tempus occidendi et tempus sanandi, tempus destruendi et tempus aedificandi, tempus flendi et tempus ridendi, tempus plangendi et tempus saltandi, tempus spargendi lapides et tempus eos colligendi, tempus amplexandi et tempus longe fieri ab amplexibus, tempus quaerendi et tempus perdendi, tempus custodiendi et tempus abiciendi, tempus scindendi et tempus consuendi, tempus tacendi et tempus loquendi, tempus dilectionis et tempus odii, tempus belli et tempus pacis. Quid lucri habet, qui operatur, de labore suo? Vidi occupationem, quam dedit Deus filiis hominum, ut occuparentur in ea. Cuncta fecit bona in tempore suo; et mundum tradidit cordi eorum, et non inveniet homo opus, quod operatus est Deus ab initio usque ad finem. Cognovi quod nihil boni esset in eis nisi laetari et facere bene in vita sua. Omnis enim homo, qui comedit et bibit et videt bonum de labore suo, hoc donum Dei est. Didici quod omnia opera, quae fecit Deus, perseverent in perpetuum; non possumus eis quidquam addere nec auferre, quae fecit Deus, ut timeatur. Quod iam fuit, ipsum est; et, quod futurum est, iam fuit; et Deus requirit, quod abiit. Et adhuc vidi sub sole: in loco iudicii ibi impietas, et in loco iustitiae ibi iniquitas; et dixi in corde meo: “ Iustum et impium iudicabit Deus, quia tempus omni rei et omnibus occasio ”. Dixi in corde meo de filiis hominum, ut probaret eos Deus et ostenderet eos in semetipsis similes esse bestiis. Quoniam sors filiorum hominis et iumentorum una est atque eadem: sicut moritur homo, sic et illa moriuntur; et idem spiritus omnibus: nihil habet homo iumento amplius, quia omnia vanitas. Et omnia pergunt ad unum locum: de terra facta sunt omnia, et in terram omnia pariter revertuntur. Quis novit, si spiritus filiorum hominis ascendat sursum, et si spiritus iumentorum descendat deorsum in terram? Et deprehendi nihil esse melius quam laetari hominem in opere suo; nam haec est pars illius. Quis enim eum adducet, ut post se futura cognoscat?


For everything there is a season, and a time for every matter under heaven: a time to be born, and a time to die; a time to plant, and a time to pluck up what is planted; a time to kill, and a time to heal; a time to break down, and a time to build up; a time to weep, and a time to laugh; a time to mourn, and a time to dance; a time to cast away stones, and a time to gather stones together; a time to embrace, and a time to refrain from embracing; a time to seek, and a time to lose; a time to keep, and a time to cast away; a time to tear, and a time to sew; a time to keep silence, and a time to speak; a time to love, and a time to hate; a time for war, and a time for peace. What gain has the worker from his toil? I have seen the business that God has given to the children of man to be busy with. He has made everything beautiful in its time. Also, he has put eternity into man’s heart, yet so that he cannot find out what God has done from the beginning to the end. I perceived that there is nothing better for them than to be joyful and to do good as long as they live; also that everyone should eat and drink and take pleasure in all his toil—this is God’s gift to man. I perceived that whatever God does endures forever; nothing can be added to it, nor anything taken from it. God has done it, so that people fear before him. That which is, already has been; that which is to be, already has been; and God seeks what has been driven away. Moreover, I saw under the sun that in the place of justice, even there was wickedness, and in the place of righteousness, even there was wickedness. I said in my heart, God will judge the righteous and the wicked, for there is a time for every matter and for every work. I said in my heart with regard to the children of man that God is testing them that they may see that they themselves are but beasts. For what happens to the children of man and what happens to the beasts is the same; as one dies, so dies the other. They all have the same breath, and man has no advantage over the beasts, for all is vanity. All go to one place. All are from the dust, and to dust all return. Who knows whether the spirit of man goes upward and the spirit of the beast goes down into the earth? So I saw that there is nothing better than that a man should rejoice in his work, for that is his lot. Who can bring him to see what will be after him?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése